Ugrás a tartalomra
Ma már nincs szabadság. A bírót nem köti úgy a törvény, mint ahogy a szíveket és lelkeket megköti ma a divat, a közhangulat, a társaság szokásai, s a tudományok tantételei. Ahogy megszokott módon kell öltözködni: épp úgy megszabott módon kell gondolkozni. Sőt még érezni is. Minden érzésre van mûszó, minden mûszónak van tudós meghatározása, s minden cselekvésnek szigorú törvénye. A gyermeket attól kezdve, amikor már futni tud, mindezek szigorú megtartására oktatják. Mintába gyúrják az agyagot, hogy szabályos tégla legyen belőle. Ily téglából áll az épület. S mintába gyúrják az emberi lelket, hogy rendes közpolgár legyen belőle. Ezekből áll a korszerû társadalom.
Kapcsolódó idézetek
-
A kényszert legalább jól ismerjük. Megszokott dolog - kényelmetlen, de otthonos. A szabadság? Ajjaj! A szabadság újdonság, és mi minden ismeretlentől félünk. Miután nemzedékeken keresztül azt tanították, hogy kötelességeink és szokásaink vannak, nehéz elfogadni, ha valaki választás révén akar cselekedni, vagy szívének ösztönzésére. Márpedig ez életbevágóan fontos volna!
-
Ha valamilyen életszabály kialakult életünkben, ahhoz mindenáron ragaszkodnunk kell; mert a felnőtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból, mint egy épület szilárdan összerótt téglákból, s nem tanácsos megingatni ezt a szerkezetet, azzal, hogy az egyik vagy másik téglát elmozdítjuk a helyéről. Negyven éven túl megtelik az életünk rendszabályokkal, melyeket tekinthetnek mások rigolyáknak, mi tudjuk, hogy igazi értelmük a védekezés az anarchia ellen. Felkelés, lefekvés, szórakozások, munkaidő, emberekkel való kapcsolatok, mindezt idővel szigorú törvények szabályozzák.
Márai Sándor
-
Az ember millimétert se mozdulhat ki a világ törvényeinek hullámveréséből. Senkinek sincs módjában kitörni térből és időből. Közös hullám emel és ejt: mindannyian engedelmesek vagyunk. De szívünk számára adott a választás, hogy jobbak vagy rosszabbak legyünk a világnál, melynek részei vagyunk. Ez módunkban áll. Hogy kegyetlenebbek legyünk vagy irgalmasabbak a változatlan és megváltoztathatatlan egésznél.
Pilinszky János
-
Körbezárnak rég a falak,
Kezeden a lánc, nem vagy szabad.
Nem figyel a Föld, csak forog,
Nem érez a szív, csak dobog.
Oroszlán Szonja
-
Körbezárnak rég a falak,
Kezeden a lánc, nem vagy szabad.
Nem figyel a Föld, csak forog,
Nem érez a szív, csak dobog.
Oroszlán Szonja
-
A szívnek nem parancsolhatsz. Kényszerû törvényének a józan ész sem tud ellenállni. Falakat dönt le, és határokon üt rést. És ha tetszik, ha nem, olyan helyekre visz, ahová az elme sosem vezetne.
-
Az ember - filozófiai értelemben vett - szabadságában semmiképpen sem hiszek. Az ember nemcsak külső hatások kényszere alatt, hanem belső szükségszerûségek hatására is cselekszik.
Albert Einstein
-
A szabadságunk abban rejlik, hogy megtanuljuk magunkhoz ölelni azt, ami történt. A szabadság azt jelenti, hogy minden bátorságunkat összeszedve lebontjuk a börtön falait, egyik téglát a másik után.
Edith Eger
-
Ahhoz, hogy az ember a gyorsan változó világban meg tudja tartani a helyét, nagyon szabadon kell gondolkodnia. Mindenféle morális, szociális és kulturális kötöttségtől mentesen. És persze abban a tudatban, hogy bár mindent el tudok képzelni, nem mindent csinálok meg. A lényeg az, hogy felismerjem, amit én gondolkodási szabadságnak nevezek: hogy ami az én fejemben van, az nem a valós világ mûködési szabályai szerint létezik, hanem az én szabályaim szerint. A valós világ olyan, amilyen, és én csak kerülgetem a korlátokat, és keresem a kerülőutakat.
Csányi Vilmos
-
Aki megszületik, arra van ítélve, hogy szabad. Egy ember nem lehet nem szabad, de akkora a felelősség megölelni és észben tartani a szabadságunkat, hogy úgy csinálunk, mintha nem lennénk szabadok. Menekülünk a szabadságunktól.
Feldmár András