Ugrás a tartalomra
Magyarnak lenni azt jelenti, hogy magyarul beszélni, magyarul gondolkodni, magyarul lelkesedni és magyarul pesszimistának lenni.
Kapcsolódó idézetek
-
Magyarnak lenni annyi, mint ironikusan, elégedetten beszélni magunkról, miközben félszemmel azt nézzük, hogy a mellettünk lévő helyesel-e vagy sem.
-
Magyarnak lenni: tudod, mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.
Sajó Sándor
-
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, véges végtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek,
De döntő harcra nem elég erősnek.
Sajó Sándor
-
Abban a percben meg kellett volna érezzem, hogy mit jelent magyarnak lenni. Elsősorban jelent örömet, mindazt az örömet, ami becsületes szándékban s a munkában megterem, meg azt az örömet is, hogy az igazság mindig erősebb a hamisságnál, még akkor is, ha hosszú ideig szemérmesen eltitkolja erejét. Második sorban jelent büszkeséget, hogy bírni tudtuk a szenvedést, amit azért rakott Isten a vállunkra, hogy általa megerősödjünk egyrészt, másrészt pedig tanuljunk belőle és igazságosabbak tudjunk lenni másokkal, mint azok voltak velünk. Jelent még erős és jókedvû elhatározást is, hogy no világ, most aztán csudálkozz, ha újra kezembe veszem a kaszát. De ugyanakkor bánatot is jelent, igaz testvéri bánatot azok miatt, akik számára továbbá is a remény marad magyarságuk egyetlen vigasztalása. Ennyi mindent jelent magyarnak lenni, és éppen az a szép benne, hogy örömet is és bánatot is, büszkeséget is és erős elhatározást is egyszerre jelent.
Wass Albert
-
Magyarnak lenni annyi mint, eggyé válni egy soha, sehol, semmilyen körülmények között nem kitéphető, nem megtagadható, nem másolható és semmilyen más népcsoportban nem létező túlélő vággyal, tehetséggel és öntudattal.
-
Hogy a múltad nélkül nem lehet jövőd,
Mert a jövődnek értelmet a múltad ad,
És neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad.
Ismerős Arcok
-
Magyarul kell gondolkoznunk, és magyarul kell írnunk.
Kosztolányi Dezső
-
Magyarnak lenni annyi, mint a világ legszomorúbb himnuszát énekelni, a világ legnehezebb nyelvén. Nem csoda, hogy nem értjük egymást, és panaszkodunk: már a jövendőt is megbûnhődtük.
Geszti Péter
-
Magyarnak lenni egyértelmû a magányossággal.
Márai Sándor
-
Gond embernek lenni, igaz embernek meg kettőzött gond éppen. Igaz magyar embernek lenni pedig akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert