Ugrás a tartalomra
Manapság a karácsonyt már ugyanúgy reklámozzák, mint egy világra szóló sporteseményt vagy zenekarok sztárjainak a fellépését.
Kapcsolódó idézetek
-
A karácsony éppúgy árucikk, mint a cigaretta. Reklámozni kell. Sulykolják, szajkózzák, hajtogatják. És mindig ugyanazt.
Kurt Vonnegut
-
Talán a sok ünnepi ének, vers és mese után a karácsony valójában nem is több ennél - csak az emberiség kutat valami ismerős után.
Richard Paul Evans
-
Ahány ember, annyi karácsony.
-
A karácsony olyan tempóval száguld felénk, mint egy gyorsvonat, én meg szeretném lelassítani, hogy annál jobban élvezhessem.
Carole Matthews
-
Az emberek többsége azért ünnepli a karácsonyt, mivel az emberek többsége megünnepli a karácsonyt.
-
Valaha a sztárokat a közönség tette azzá, most a kereskedelmi tévéktől kapnak ezek a személyek olyan fizetést, amitől elhiszik magukról, hogy valóban azok.
Kabos László
-
Az ember igyekszik csak a szép karácsonyokra emlékezni. A karácsony összeforrott a béke és a szeretet ünnepével, s elsiklanak a szomorú karácsonyok. Kikopnak az ember emlékezetéből.
Vizi Elek Szilveszter
-
Jegyezd meg, ma már nem úgy van, mint régen, mikor a sajtó még a közt szolgálta. Ma már te szolgálsz. A média csinálja a hírt, a sztárokat. A média kormányozza a világot, vezet az orrodnál fogva.
Vavyan Fable
-
Manapság a különböző magazinok úgy igyekszenek felkelteni az ember egyre jobban igénybe vett figyelmét, hogy óriási szenzációként és leleplezésként adnak el minden hírt.
Lauren Graham
-
A karácsony csak egy hatalmas üzleti fogás, amit a kapitalista társadalom termel ki.