Már megvan bennünk az összetartozás. Ezért nem tudunk rendesen elszakadni sem egymástól. Olyan ez kicsit, mint otthon, amikor kidíszítjük a mézeskalácsokat. Amíg a cukormáz meg nem köt, bármilyen mintákat rajzolhatunk vele, de ha már megkötött, nem tudjuk visszacsinálni. Onnantól hiába minden, mindenképpen az lesz a mézeskalács mintája. Ugyanígy van ez velünk is. Ezért nem tudjuk sehogy sem elfelejteni egymást.

Kapcsolódó idézetek

1. Az, hogy mi köt össze minket, néha megmagyarázhatatlan. Akkor is összetart, ha már a köteléknek el kellett volna szakadnia. Van, ami még a távolságot is legyőzi, és az időt és a józan észt; és néha egy kötelék örökké tart.
2. Az, hogy mi köt össze minket, néha megmagyarázhatatlan. Akkor is összetart, ha már a köteléknek el kellett volna szakadnia. Van, ami még a távolságot is legyőzi, és az időt és a józan észt; és néha egy kötelék örökké tart.
3. Tudod, a világon minden összefügg egymással. Ez azt jelenti, hogy ha el is válunk egymástól, sose leszünk egyedül. A kötelék, ami a szeretteinkhez fûz, mindig összekapcsol majd minket.
4. Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színû cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont nemcsak a sokféleség és a díszítésbeli változatosság volt, hanem a hatása. Aki rácsodálkozott ezekre a süteményekre, valami melegség, karácsonyi hangulat, békesség járta át, és a késztetés arra, hogy ő is hozzájáruljon valamivel az ünnephez. Ara Rauch
5. A köteléket, ami egymáshoz fûz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörûbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz. Stephenie Meyer
6. Leélünk két, tíz, húsz évet valaki mellett. Meglepődünk-e, mennyit felejtünk? Életünk óriási darabjai tûnnek el, emlékeink zavarossá válnak. Mit tettünk ennyi idő alatt? Hogy töltöttük párként az időnket? Itt-ott felmerülhetnek elszórt töredékek, de azt az első pillanatot sosem felejtjük el. A kéz, ahogy közelebb von, lecsukja a szemed, mialatt az idegen szájának édességét ízleled. Elmosódott kép a bőrről, a szemről, a szem elé hulló hajról, vállról. A képekből tündöklő láncot fonunk, a láncszemek sosem szakadnak szét, a gyöngyszemek nem gurulnak el. Velünk maradnak örökre. És megütközünk azon, hogy sokszor ez minden, amit a másikról megőrzünk.
7. Összeilleszted a cipzár két végét, megfogod a cipzárkocsit és lassan elkezded húzni felfelé, és segítségével a fogak lassan összeérnek, egymásba kapaszkodnak, elválaszthatatlanul. Ez a kis szerkezet összeilleszti őket, és már nem lehet széttépni. Ahogy a lelkeket sem. Amiket a szeretet fokozatosan, napról napra illeszt egymáshoz. Egymásba. Elválaszthatatlanul. Csitáry-Hock Tamás
8. A búcsú sosem könnyû. Minél fontosabb számunkra a másik, annál nehezebb elengedni. De ha kihasználjuk az időt, mindig lesz valami, amibe kapaszkodhatunk. Mert a végén nem számít, hogy mekkora köztünk a távolság, vagy meddig nem találkozunk, egy családban soha nem szûnik meg a szeretet egymás iránt.
9. Csókolóztunk. Ilyen az élet. Az ember belevész egy ilyen halálos dologba, aztán valamiért mégis abbahagyja. Miért nem halhatunk bele? Pedig úgy szoktuk kezdeni: ezt aztán soha nem akarjuk abbahagyni. És mégis. Egy idő után friss levegőt kell venni, a csillagokra is föl kell pillantani, és másnap, az enyhe gyomortáji émelygést orvosolandó, hozni kell a boltból egy kaukázusi kefirt, és benyakalni. Ez is az élet. Ilyen összetett.
10. Hozzád vagyok kötve, ragasztva, forrasztva, feloldhatatlanul, széttéphetetlenül. És ez a szerelem, ami bennem él, független mindentől, mindentől, amit te teszel; ez van, létezik és él, és nem fog megszûnni, nem fog elmúlni, mert hatalmas, örök és csodálatos, mint a világ. Ara Rauch