Ugrás a tartalomra
Megalázott és legyőzött, tehát teljesen szerelmes lettem magába. Engem még sohasem vertek meg.
Kapcsolódó idézetek
-
Sosem éreztem ehhez foghatót, s féltem, hogy többé be sem érem kevesebbel. Már nem harcoltam önmagammal, s nem kellett érte küzdenem. Odaadtam mindenemet, azt is, aminek létéről nem is tudtam. (...) Szerettük egymást.
Vavyan Fable
-
Én se voltam soha szerelmes. Ezt még sohase éreztem, amit tőled érzek. Szerelem.
Szilvási Lajos
-
Tudod,
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem.
Kányádi Sándor
-
Magához hasonló nővel soha nem találkoztam (...). Maga a kedvemet keresi, mégis uralkodik rajtam: amikor úgy látszik, szelíden meghajlik akaratom előtt, tulajdonképpen fölém kerekedik. Elhiteti velem, hogy az ujjam köré csavarhatom, mint valami puha selyemfonalat, és ugyanakkor megremeg a szívem, ha csak rám néz. Menthetetlenül meghódított, és még soha, egyetlen hódításom sem tett olyan boldoggá, mint az, hogy a maga rabszolgája lettem.
Charlotte Bronte
-
Ártatlannak tudta magát és beletörődött mindenbe. Nem panaszkodott. Aki hibátlan, nem hibáztat.
Victor Hugo
-
Aki önmagát legyőzte, azt nem lehet legyőzni! Az verhetetlen. Erős. És derûs.
Müller Péter
-
Még sosem éreztem senki iránt olyan erős vonzalmat, mint irántad. A tested és a lelked valósággal megbabonázott. Nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy az enyém leszel... előbb vagy utóbb.
A. O. Esther
-
Én még sohase féltettem, tudomásul vettem, hogy annyira magabiztos, annyira két lábbal áll a földön, hogy nemcsak baj, de még kellemetlenség se érheti.
Szilvási Lajos
-
Azt hiszem, nagyon romantikus vagyok. Talán azért, mert nem mentem sohasem férjhez!
Agatha Christie
-
Mióta magát szeretem, hőn, azóta nem érzek én sem éhséget, sem szomjúságot. Csak szerelmet.
Cserna-Szabó András