Ugrás a tartalomra
Megértettem végre azt, hogy miért is kell az a bizonyos valaki - a pár. Az a valaki, akinek a lelkébe MINDENT lepakolhatsz anélkül, hogy bármit hozzáfûzne ahhoz, amit lát. Elfogad úgy, ahogy vagy, és támogat. Inspirál és motivál, felnéz rád, de férfi marad melletted. A tenyerén hordoz, és ragyog a szeme, amikor rád néz. Rá kell jönnöm, hogy erre van szükségem, és nem fogadok el mást. Nem akarok.
Kapcsolódó idézetek
-
Megfelelő párt csak megfelelő pár kaphat - előbb neked kell azzá válnod. Olyanná, aki tud szeretni, adni, leginkább szabadságot, na meg persze szárnyakat a másiknak. Nem lehúzni, összetörni, visszafogni, hanem még magasabbra emelni, mert az élet nem arról szól, hogy egymást kevesebbé tesszük. Sőt. Erősítjük, bátorítjuk a másikat, bebizonyítva, hogy együtt mindenre képesek vagyunk.
Oravecz Nóra
-
Olyasvalakit akarok, aki bízik bennem, és feltétel nélkül elfogad. Aki mindennel együtt szeret, beleértve a sötét és önző oldalamat is.
-
Akkor szeret valaki igazán, ha engedi, hogy a lényem kiteljesedjen, egész magamat megélhessem. Hogy úgy épüljek, ahogyan én szeretnék, és ebben ő az én partnerem tud lenni.
-
Azt akarom, hogy úgy nézzen rám, hogy igen, ő hozzám tartozik, de tudja azt, hogy mennyire törékeny minden, ami mögöttem lapul. Tudjon róla, tudjon mindenről, és pont ezért ragyogjon a szeme. Éreztesse, hogy több vagyok, mint aminek érzem magam. Jóval több, mert így fog arra ösztönözni, hogy igenis, menni kell előre. Egy ilyet nem tudnak szétszakítani, senkinek sincs hatalma felette. Nincs az a valaki, aki bele tudna rondítani, hiszen áthatolhatatlan millió szál szövi össze az életeteket, itt bizony nincs helye féltékenységnek. Kötődésnél nincs taktika, csak őszinteség.
Oravecz Nóra
-
Tényleg kell valaki. Szükségem van valakire. (...) Ha együtt vagyunk, jobban érzem magam. Boldogabb vagyok, és kevésbé magányos.
-
Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek. Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így mûködik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.
Müller Péter
-
Boldognak szeretném látni. Nem számít, hogy kivel vagy hogyan. Találjon valakit, aki megbecsüli, és úgy szereti, ahogy nekem kellett volna. Találjon valakit, aki úgy látja őt, ahogy most én.
-
Te sokkal jobbat érdemelsz! Olyasvalakit, aki a szíve minden dobbanásával szeret téged, aki állandóan rád gondol; olyasvalakit, aki mindennap, minden percben csak arra tud gondolni, hogy vajon mit csinálsz most, hol lehetsz, kivel, és vajon jól vagy-e. Olyan emberre van szükséged, aki segít elérni az álmaidat, és megvéd a félelmeidtől. Aki tisztelettel bánik veled, szereti minden porcikádat, különösen a hibáidat. Olyan valakivel kéne együtt lenned, aki boldoggá tud tenni, igazán boldoggá, felhőtlenül boldoggá! Azzal az emberrel, akinek már évekkel ezelőtt meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy veled lehessen, ahelyett, hogy megijed, és nem meri megpróbálni. De már nem félek. (...) Végre itt van egy esély számunkra! Ne féljünk többé, vágjunk bele! Megígérem, hogy boldoggá teszlek.
Cecelia Ahern
-
Teljes az, aki ember, akinek érzései vannak. Aki mer hibázni, és nem sírni felette, hogy Úristen, most mi lesz. Mi lenne, megy tovább, és harcol, addig, amíg el nem éri a célját. (...) Tudja, hogy mit akar az élettől, és hogy mennyit várhat el magától. Nem a festék, vagy a ruha teszi vonzóvá, hanem a fellépése: ragyog, tündököl, képtelenség elmenni mellette. Tisztában van azzal, hogy butaság a tökéletest keresni, mert olyan nincs. Olyan viszont van, amikor találsz valakit, aki elfogad úgy, ahogy vagy. Hiszen legbelül valójában mindannyian arra vágyunk, hogy azért szeressenek, amilyenek vagyunk. Érezni, hogy "elég az, ami vagyok".
Oravecz Nóra
-
Találj valakit, aki mellett nincs játszma vagy színészkedés, aki elfogad úgy, ahogy vagy, mégis változásra bír. Azzal, hogy ismer, hogy minden álcád mögé belát, és lazán rávilágít az igazságra, amit vagy felfogsz, vagy nem.
Oravecz Nóra