Ugrás a tartalomra
Meggyőződésem, hogy minden férfi számára az igazi beteljesülés az, hogy ha kemény küzdelem árán eléri kitûzött célját, majd megfáradva, de mégis diadalittasan elfekszik a csatatéren.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden férfi szívében ott a vágy, hogy megnyerjen egy csatát, átéljen egy kalandot, és megmentsen valami szépet.
-
A beteljesült álomnak csak akkor örülünk, ha mi magunk is beteljesedünk. És csakis akkor mondhatjuk, hogy egy élmény a miénk, ha megharcoltunk érte.
Müller Péter
-
A legtöbb férfi végül megéri a fáradságot, hiszen mindnyájunknak szükségünk van kihívásokra, hogy erősek maradjunk.
-
Minden siker mögött hosszan tartó ábrándozás rejlik, amely egyre erőteljesebb, és minden mást háttérbe szorít. Nagy merészség kell ahhoz, hogy olyan célt tûzzünk ki magunk elé, amelyről eleinte úgy véljük, túlnő a lehetőségeinken, azután pedig nyugodtan és határozottan hozzáfogunk a megvalósításához. Az ábrándképet valósággá változtatni - férfihoz méltó feladat.
-
Minden küzdelem fáradságos, attól küzdelem.
-
Mindenki hisz benne, hogy az erőfeszítéseiért elnyeri jutalmát, és hogy egyszer majd megérti mindazt, ami útközben történt.
Paulo Coelho
-
Azt hiszem, egy igazi férfi legyőzi a hibáit.
-
Én úgy képzelem el az új férfit, mint egy lázadót, aki eredeti önmagát, az eredeti arcát keresi. Olyan férfi ő, aki kész eldobni az összes maszkját, színlelését, képmutatását, aki kész megmutatni a világnak, ki is ő valójában. Szeretnek, vagy megvetnek, tisztelnek, becsülnek vagy gyaláznak, megkoronáznak vagy keresztre feszítenek, nem számít, mert önmagaddá válni a lét legnagyobb áldása. Még ha keresztre is feszítenek, kiteljesedetten és hatalmas elégedettséggel függsz a kereszten.
Osho
-
Minden férfinak el kell veszítenie egy csatát fiatalon, hogy ne veszítse el a háborút, amikor megöregszik.
George R. R. Martin
-
Minden háborúnak véget kell érnie, és az életben maradt győztesek és legyőzöttek szükségképpen megegyeznek.