Mert ha az ember vesztét érzi, szeretne minél többet hátrahagyni önmagából. Egyikünknek sem esik jól nyom nélkül eltávozni ebből a világból. Rettenetes meghalni úgy, hogy az ember tudja: semmi nem marad utána.

Kapcsolódó idézetek

1. A halál és az élet együtt él bennünk, minden másodpercben újra és újra megharcolva az uralomért, és ha az élet veszít, a testünk cserbenhagy bennünket. De ez nem jelenti azt, hogy nyom nélkül eltûnünk. Mindenki, aki valaha ezen a világon élt, nyomot hagyott benne, és bár testét sírba viszi, tudását és szellemiségét megőrzi az utódai számára.
2. Mindannyian meghalunk, ez a sorsunk, az embereké. Tudjuk ezt, és mégis, a halállal szembesülve ragaszkodunk az élethez. Amikor magam is elérkezem a véghez, a lehető legkevesebb kötődésre fogok törekedni. Szeretném úgy elhagyni ezt a világot, hogy azt gondolhassam, jó életem volt. Shunmyo Masuno
3. Szerintem az emberek nagy része azt hiszi, nincs rosszabb annál, mint ha valaki haldoklik. Pedig van: ha annak a halálát kell végignéznünk, akit nagyon szeretünk, azzal a tudattal, hogy nekünk tovább kell élnünk.
4. A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk. Susanna Tamaro
5. Egyszer mindnyájan meghalunk. Nem távozhatom el a világból úgy, hogy nem hagyok benne nyomot.
6. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
7. - Miért csinálják? Miért áldozzák fel az emberek az életüket? - Ha valaki eltávozik, annak vége. A múltja, a jelenne, sőt még a jövője is eltûnik. Bevetésen a halál, dicsőn vagy dicstelenül, de mindig túl gyorsan érkezik. Nem válogat. Ám még a halálukon levőknek is vannak álmaik. Abban viszont mind megegyeznek, hogy vannak számukra fontos dolgok: szülők, gyermekek, barátok, szerelmek. Azok, akik pótolhatatlanok. Megbíznak egymásban és segítenek. Azok, akikkel születésünk pillanatában találkozunk, és a halálunkig mellettük élünk. Végül ezek a láthatatlan fonalak az idő múlásával erősebbé válnak a legerősebb kötélnél. Nehéz elmagyarázni. Mindannyian a kör részei vagyunk. A kör pedig a mi családunk.
8. A halál az élet természetes része, a születés ellenpólusa. Ugyanúgy a gyász is. A gyászt nem lehet eltüntetni, el lehet nyomni ideiglenesen, de bennünk marad. Csak azt érezzük olyankor, hogy valami nyomaszt minket, ami nem oldódott fel. Azt érezzük, hogy valami nincs rendben.
9. A halálnak is megvan a maga értelme. Helyet és időt ad az új embereknek. Emlékeket ad, és távolságot. És bizonyos kor után elfáradunk valamennyien. Nem olyan nehéz a halál, mint képzeled. Szentmihályi Szabó Péter
10. A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.