Meséld el, milyen voltam, hogy éltem, hogy daloltam, segíts, hogy emlékezzem, kit szerettem? Mondd azt, hogy minden rendben, nincs baj, és nem kell félnem, s én majd behunyt szemmel emlékezem.

Kapcsolódó idézetek

1. Emlékezz, mennyire szerettél, Mennyire fájt, mikor elmentél. Nézz rám, fogd meg a kezem, Szorítsd meg bátran, míg lehunyom szemem. Children of Distance
2. Emlékezhetsz... Arra emlékezhetsz, milyen volt élni. Milyen volt élvezni a napfényt, és nem csupán elviselni. Milyen volt lélegezni, és felfrissülni, felébredni, nem csak tátogni, ami csak egy rossz szokás. Arra emlékezhetsz, hogy milyen volt felsóhajtva megkönnyebbülni. És a sírás! Amikor sírtam, elmúlt a szomorúság, most meg csak gyülemlik bennem, és csak kavarog, kavarog, amíg azt sem tudom, ki vagyok! Claudia Gray
3. Élj! Beszélj! Gondolkozz, tevékenykedj! Néha hallgass zenét is... (...) Nézelődj, hatódj meg! Nevess sokat, de néha sírj is! (...) Akkor leszel igazán az, akinek én szerettelek!
4. Járj csak boldogan, és reám emlékezz: tudod, úgy szeretett szívem. S hogyha elfeleded talán, emlékedbe idézem én: kedves volt s gyönyörû közös életünk.
5. Kérlek, hogy emlékezz úgy, ahogy én, barátod voltam és Te jó barát. Szebb volt a szép akkor, és több volt a fény, velünk volt boldog az egész világ. Jacques Prévert
6. Eszembe jut, amit felejtett, Fölemelem, amit elejtett, Megőrzöm, amit eltapos, Vigasztalom, ha bánatos, Nem búsitom, mikor nevet, Azt emlitem, akit szeret. Ignotus
7. Nem azt kérem, hogy örülj annak, hogy el kell mennem. Én csak arra kérlek, hogy lapozz egyet, olvass tovább, és kezdj el egy új mesét. És ha valaki megkérdi tőled, hogy ki voltam, akkor te elmeséled neki életem csodálatos történetét, és a végén csak annyit mondj: meghalt.
8. Mondj nekem valami szépet hogy én is mondhassak Neked valami szépet. A szemeimhez beszélj a homlokomhoz egyenesen a szívemhez Te Nekem és Én Neked. Kassák Lajos
9. Mondd, miért nem érdekellek, mondd, miért hagytál el? Mondd, miért jó egyedül, mondd, miért adtad fel? A kérdésekre válasz, ez lenne a vágyam, a hangom hozzád hegedül, teli érzésekkel, lágyan.
10. Ne gyászolj! (...) Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj. Szabó Magda