Kassák Lajos

Egyetlen voltál e világon s múlhatatlanul örök. Elmentél? Igen. Te messze jársz, s én itt ringatlak az ölemben s ha fáradt leszek, átadlak a fiamnak s ő így tovább itt voltál s nem tûnhetsz el többé a szívünkből és a szemünkből.

Vannak órák, mikor a dolgok levetik álarcaikat, mikor a szögletek letompulnak, s a sebek észrevétlenül begyógyulnak a csöndben.

Ha elmész, az a te dolgod.

Az ember szive alatt hőforrások van- nak elrejtve ezt néha a szerelem mélységének is nevezzük.

Boldogtalanabb lennél nélkülem s én szegény árva lennék nélküled.

Semmiről sem akarlak meggyőzni élj szíved törvénye szerint szorongás és pátosz nélkül.

Szerettelek nagyon s folyvást kerestelek de nem találtalak a zord egek alatt.

Azt mondják nagy bûn az én örökös nyugtalanságom. Mindig mást kívánok, mint amit adnak, mindig másfelé tartok, mint amerre irányítanak.

Balga kezem utánad nyúl a sötétben s a fényben lehunyom szemem hogy ne lássalak.

Nem hallod te már fáim susogását rigóim füttyét macskám dorombját ajtóm nyikordulását nem hallod bár mind rólad beszél.

S ha kívánod odaadom mindenem mert te egyedül kárpótolsz mindenért.

Hogy kit szerettél már előttem, hajód kinél és hányszor kötött ki, nem kérdezem. Bontsd ki vitorláid és röpülj. Ne szánj meg, ha sírnék miatta. Szívemnek a legfőbb jót a te szíved adta.

Szeress valakit. Nekem nincs senkim. Akit szerettem az éjjel megcsalt.

Ellenfele vagyok magamnak és testvére ellenségeimnek az elítéltnek segítem vonszolni keresztjét közben egy mély álom vizén ringat a szél s csukott szám a Te csókod ízét őrzi.

Miért nem tekintesz vissza legalább egy gyöngéd pillantásra? Felkelt már a nap, sugarai fénnyel ragyogják be homlokom de nem pótolják csókjaid tüzét.

Bûnös vagy. Nagy vétkekkel teli a szíved, a szemed és a szád magad tépted le a csillagot mely ragyogott volna feletted.

Beléd kapaszkodnék, de nem vagy már sehol. Egyedül állok itt s a nagy korong forog, forog.

Mozdulatlan állok ott ahol éjféltájt elhagytál ígérettel a szádon.

Nincs okom félelemre. Mi mindentől meghaltam már és mi mindentől újból feltámadtam.

Fogadd erdőimet mezőimet hol galamb fészkel szőke nyúl szalad és fogadj el engem mert végülis minden én vagyok e zord világon s én neked ajándékozom magam egy vörös csókért egy halvány mosolyért.