Mi, akik az élőlények közül emberként jövünk a világra, útravalóul, mint a mesebeli szegény gyerek, mindannyian egy parányi batyut, s a hamuban sült pogácsában választ kapunk életünk korral súlyosbodó kérdéseire. Csakhogy ez a batyu kibontatlan, s így a végsőkre, a legtalányosabbakra - azaz, hogy mivégre születtünk, s hogy miért kell meghalnunk - ki-ki a maga hajlama és lehetősége szerint keres megfejtést, (...) hogy miért kell elapadnia a lélegzetnek, megkeserednie az érkezésünkkor oly gyanútlan boldogságnak.

Kapcsolódó idézetek

1. Születésünktől fogva rejtély vesz körül minket, mely azóta kísért, mióta csak emberek vagyunk. Tudatra ébredtünk ezen a piciny bolygón a csillagok takarója alatt, mint egy lépcsőn hagyott apró csecsemő, magyarázat nélkül, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, hogyan jött létre világegyetemünk, és fogalmunk sincs, miként vessünk véget kozmikus elszigeteltségünknek, minderre magunknak kell rájönnünk.
2. Épp azon gondolkodom, hogy minden embernek célja van a világon, amint megszületik? Vajon mit keresünk itt? Fontos kötelességünk van ebben az életben, amit mindenáron teljesítünk? Amiért megszületünk, az okot, egész életünkben keressük. A szabadság pedig csak azoké, akik megtalálják a választ erre a kérdésre.
3. A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk. Susanna Tamaro
4. Amikor megszületünk, mindannyian kicsit olyanok vagyunk, mint az agyag. (...) Jelentéktelen, ronda, szürke kis csomóként indulunk, aztán az élet színt és különböző formát ad nekünk, különféle méretet, míg végül azzá válunk, akik vagyunk.
5. Az ember (...) mindig boldogtalan, leszámítva azt a három, négy pillanatot, amikor azt hiszi, hogy boldog. Ez azonban a mi hibánk. Belénk mérgezték azt a felelőtlen szamárságot, hogy azért szültek bennünket, hogy boldogok legyünk, holott tudvalévő, hogy a természetnek nincsenek velünk ilyen irodalmi törekvései. S mihelyt nem úgy érezzük, hogy boldogok vagyunk, beüt a baj, teleharsogjuk a világot azzal, hogy boldogtalanok vagyunk. A boldogság az az ismeretlen elem, amelyet senki sem fog feltalálni. Karácsony Benő
6. Azért vagyunk itt a Földön, hogy lelkileg fejlődjünk. Ami sokszor nem könnyû, sőt nagyon fájdalmas, de ez a lényege a történetünknek. De közben meg kell tanulni otthonosan mozogni a fizikai világban is. Az sem jó, ha valaki földhöz ragadt, és csak azt hiszi, amit lát, aminek szaga van, amit meg tud fogni, de azt sem tartom jónak, ha valaki elvarázsolt figura, egész nap csak álmodozik, bambul, és közben csetlik-botlik az anyagi világban.
7. Mindannyian zarándokok vagyunk az élet zarándokútján. Születéskor elhagyjuk az igazi otthonunkat, és utazunk az időn át, míg el nem érjük a halált, mint spirituális célt, útközben pedig "másnak" érezzük magunkat mindahhoz képest, amit magunk körül tapasztalunk.
8. Egyikünket sem kérdezték meg születése előtt, hogy hol szeretne a világra jönni, kitől szeretné tanulni az első lépéseit és életbölcsességeit, milyen sorrendben és sikerrel szeretne megbirkózni az élet nagy próbatételeivel. Hogy kik vagyunk valójában, és kinek gondoljuk magunkat, mégis ilyen sorsfordító apróságokon múlik.
9. Mi az ember? Testét illetve gyönge, törékeny holmi, nem kell hozzá barátságtalan szélfúvás, elég egy kis nyári szellő, és máris összeomlik. Természete éppoly védtelen és ingatag, mint egész lénye, gyakran segítségre is szorul. Lelke azonban magas helyről származik - a fenséges gondolkodás titkos birodalmából; míg testével a földön él, természetével énjét ápolgatja, gondolatai a legtitkosabbak, hiszen a születésüknél egyedül ő bábáskodik, senki más. Lucius Annaeus Seneca
10. Az élet épp olyan, akár egy könnyû álom, míg gyermekek vagyunk... Aztán felébredünk, hogy megláthassuk, és megyünk, megyünk, ébren hajszolva őt e földi tájon, az álmodott, első gyönyört, de nem találjuk; összetört, így hát megyünk tovább, addig keresve, amíg végső álmát nem hinti ránk egy este.