Ugrás a tartalomra
Mi az elpocsékolt idő? Ha tudom, és nem teszem. Ha felismerem, hogy valamivel ártok magamnak, mégsem változtatok. Ha már öt éve rájöttem arra, hogy gyáva vagyok kimutatni az érzéseimet, de nem teszek mást, csak marcangolom önmagam, hogy mi lett volna, ha ezt vagy azt meg mertem volna tenni.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem múlik el nap anélkül, hogy ne gondolnék rá, mennyi mindent hagytam veszendőbe menni, hány lehetőséget szalasztottam el, mert gyáva voltam. De eljön az idő, amikor elengedjük a megbánásokat, különben még elárulják az életünket.
-
Amikor rosszul érzem magam, van döntési lehetőségem, hogy vagy sajnálom magam három napig, és úgy érzem, hogy én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere, vagy aktívan teszek ellene valamit. Érdemes elgondolkodni, hogy mit ad nekem az önsajnálat, és mit ad, ha nem hagyok annak teret.
-
Ha egy adott helyzetben gyáva vagy kimondani egy érzést, nem mered vállalni a felelősséget, mert döntened kell, akkor hagyod magadat bevinni a félelmeid erdejébe, tehát kialakult a befolyásolhatóságod. Mert hagyod magad - a gyáva mindig hagyja magát - kihasználni.
Csernus Imre
-
Elveszítettem magam, miközben sosem találtam meg igazából. Nagyon elszomorít a tény, hogy milyen sok időt elvesztegettem. Tudom, még nincs késő hozzá, hogy helyrehozzam a dolgokat. Hogy rájöjjek, mit szeretek és ki vagyok valójában.
-
A gyávaság, tudod, olyasmi, amiért öregkorában fizet meg az ember. Csak akkor kezdünk visszagondolni azokra a dolgokra, amelyeket megtehettünk volna, de nem tettünk meg. A saját, nyugodt biztonságos életünk egyszer csak végeérhetetlen ürességnek, veszteségek sorozatának látszik. Annyi minden lehetett volna, de semmi sem lett. (...) Most már tudom, a szerelemhez erő kell. Bátorság kell hozzá, hogy szeretni tudjunk.
Susanna Tamaro
-
Az időpazarlásnak két fő formája van: a sajnálkozás és az aggódás. Amikor a múlt fölött sajnálkozunk, rengeteg időt pazarolunk arra, hogy visszafelé nézzünk valamire, amin már úgysem tudunk változtatni. Amikor pedig a jövő felől aggodalmaskodunk, olyan események töltenek el szorongással, amelyek esetleg soha nem is következnek be. Ennek az a következménye, hogy elpocsékoljuk a napi energia- és idő-adagunkat.
Rick Warren
-
Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.
Szent Ágoston
-
Próbáld meg kihasználni az időt, ami neked jutott. Ezt mondják. De amikor megöregszel, visszanézel, és azt látod, hogy mindennel, amit csináltál, csak az időt vesztegetted. Csak arról tudsz mesélni, amit sose kezdtél el, vagy sose fejeztél be.
Michael Chabon
-
Egy évtizeddel öregebbnek érzem magam a koromnál. Túl sokat tudok: láttam, ahogy az emberek kimutatták a foguk fehérjét, mikor kétségbeesettek és önzők, és ettől óvatossá váltam. Tettetni tanulok, mosolyogni és bólogatni, hogy kimutassam nem létező együttérzésemet. Igyekszem olyannak tûnni, mint mások, bár legbelül valami eltörött.
-
Elhamarkodott megállapításaim miatt szégyenérzés kínozott, már többször észrevettem, erre nagyon hajlamos vagyok. Minden meggyőződés nélkül, csupán türelmetlenségem miatt, örökké gyanakszom. (...) Azért ítélek el mindenkit, mert nem vagyok képes önmagamat megismerni.
Lakatos Menyhért