Ugrás a tartalomra
Mielőtt végleg lehunytam a szemem, anyám hangját hallottam. Egy történetet mesélt, amelyet gyerekkoromban többször is elmondott, csakhogy akkor még nem is sejtettem, hogy rólam szól.
"Egy fiú és egy lány őrülten egymásba szeretett" - hallottam anya hangját álom és önkívület határán. "Elhatározták, hogy eljegyzik egymást. A jegyesek mindig megajándékozzák egymást, de a fiú szegény volt: minden vagyona az az óra volt, amelyet a nagyapjától örökölt. Kedvesének szép hajára gondolt, és úgy döntött, hogy eladja az órát, hogy az árából vehessen egy szép ezüst hajcsatot. A lánynak se volt pénze ajándékra. Elment tehát a falu legnagyobb kereskedőjéhez, és eladta a haját. Az árából pedig vett egy aranyláncot kedvese órájára. Amikor találkoztak, az eljegyzés napján, a lány odaadta a fiúnak a láncot az órára, amit az eladott, a fiú pedig odaadta a lánynak a hajcsatot, amelyet már nem volt hova tûzni."
Kapcsolódó idézetek
-
Csillagos éjszaka volt,
virágillatú álom.
Szembe jött a sors,
s vele az én párom.
(...)
Táncot járt a fény,
beragyogott mindent,
az angyal értem jött,
és elvitte a szívem.
A. O. Esther
-
A világon mindennél jobban szerettem őt. Csak éppen nem fogtam föl, milyen drága kincs is a szerelem, és mennyire törékeny, egészen addig, amíg össze nem törtem a saját két kezemmel.
Kate Mosse
-
Tudod, szerelem voltál neki első látásra. Mikor rólad beszélt, óva intettem. Azt mondtam, hogy nehéz lenne, hogy lehetetlenség. Azt tanácsoltam, hogy hagyja, és tudod mit mondott? Nem hagy ki valamit, ami remek lehet, csak mert egyszerre nehéz is. Ha rám hallgatott volna, a legcsodásabb dolgot hagyta volna ki.
-
Tudja, az a fura, hogy valamire emlékszik az ember, valamire nem. Emlékszem a legelső buszozásomra az iskolába, jól emlékszem. Igazán fura, mik maradnak meg az ember fejében. A születésemre például nem emlékszem. És nem bírom felidézni az első karácsonyi ajándékomat, vagy hogy mikor vittek először a folyópartra piknikre. Viszont arra jól emlékszem, mikor hallottam először a világ legédesebb hangját. Sose láttam olyan szépet életemben, mint az a kislány. Olyan volt, mint egy angyal. (...) Attól kezdve mindig együtt voltunk, úgy voltunk, mint a borsó meg a héja.
-
És szólt a nő:
"És mégis nappal, éjjel
Sóhajtva gondolsz vissza rája,
Amellyel az enyém nem ér fel,
Mi volt a titka, a varázsa, bája?
Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?"
S a férfi szólt:
"A másikat szerettem!"
Heltai Jenő
-
Régen volt. Szerettük egymást, aztán egy kerítés épült közénk, s az ajtó kulcsa elveszett. Azóta egyedül bolyongok, gyakran megszólítom az embereket, nem látták-e a kedvesem - senki sem emlékszik rá. Lehet, egyszer majd találkozunk s akkor én megbocsájtom, hogy szó nélkül elvágta az arany fonalat, ami összekötött bennünket.
Kassák Lajos
-
Az egész világom középpontja volt - feketére festettem volna a napot is a kedvéért, vagy ha azt kéri, elcsenek egy fényes csillagot az éjszaka sötét bársonytakarójáról, hogy csak neki világítson. A szél csak miatta táncolt a mezőket tarkító virágszirmokon, a nap az ő kedvéért ragyogott melegen, és ha bánkódott, a felhők vele szomorkodtak, az ő könnyeit ontották. Csak kérnie kellett volna, és én az utolsó csepp véremig azon munkálkodom, hogy teljesítsem a kérését. Csak boldognak akartam látni.
-
Újból számadást csinált közel tízéves szerelmi múltja emlékei között, és ismét arra a következtetésre jutott, hogy itt nincs gondolkozni való: végre megtalálta az igazit, a gyémántot, amelyre csak egyszer lehet egy életben akadni. Ezt a gyémántot, a ragyogó és színes gyémántot magához kell kapcsolni, akár a puszta kezével is, és soha el nem bocsátani, mert különben egész életében csak vágyni fog a fénye után.
-
Sok szerelme volt, mindegyikről azt hitte, hogy szereti, de mindig eljött az a pillanat, amikor a szerelem egyik percről a másikra elmúlt. Az összes dolog közül, amit ismert, a szerelem volt a legbonyolultabb. Most éppen egy nála idősebb fiúba volt szerelmes. (...) Újra hitt a szerelemben, az érzelmeire hagyatkozott, de annyi csalódás érte, hogy már semmiben sem volt biztos. Ennek ellenére még mindig ezt tartotta élete nagy kincsének.
Paulo Coelho
-
Mindig arról álmodtam, hogy egyszer összefutok egy kedves, csinos lánnyal, akinek majd lenyûgöz a látványa, miközben abban reménykedek, hogy neki viszont nem fordul fel a gyomra az én látványomtól, aztán a végén nekiszegezem a kérdést... és családot alapítunk, aztán boldogan élünk. A szüleimnél mûködött. Mondjuk leszámítva azt, hogy elváltak, meg ilyenek.