Miért kelt benne olyan érzést ez a lány, mintha bizonytalan lenne önmagában, tétova és határozatlan, mintha még olyan védőburok sem venné körül, hogy az éjszaka, az üresség belé ne hatoljon? Ó, mennyire gyûlöli! S utána rögtön: a gyöngédség és a teljes odaadás hulláma.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem úgy váltunk el, mint a múltkor. A lány ott állt a kapuban, az utcalámpa fénye beragyogta az arcát. Gyönyörû volt. (...) Furcsa érzés kerített hatalmába. Nem olyan, mint máskor, amikor az ember majd megőrül egy lányért, ha este el kell válnia tőle. Inkább gyönyörûséget éreztem. Gyöngédséget és kimondhatatlan vágyat. Erich Maria Remarque
2. Úgy érezte, valami kiterebélyesedik, szétárad benne, melegen, lágyan és parttalanul, és ez a valami számtalan kézzel húzza le magához; hirtelen elviselhetetlennek érezte, hogy így álljanak itt egymás mellett, talpuk keskeny síkján egyensúlyozva, nevetségesen felegyenesedve, ahelyett, hogy mindent feledve leroskadnának, és engednének végre bőrük zokogó kívánságának, annak, ami régmúlt évezredek mélyéből szólítja őket, onnan, ahol még nem volt semmi, sem gondolat, sem kérdés, sem kín, sem kétely - csak a vér sötét boldogsága létezett. Erich Maria Remarque
3. Olyan közel kerültünk egymáshoz, amennyire csak két ember kerülhet - és rejtélyes módon olykor mégis minden elsötétült és gyötrelmessé vált. (...) Nem tudtam kilépni a lét hullámköreiből, amelyek bennünk és körülöttünk gyûrûznek, amelyek ránk kényszerítik a maguk törvényeit, (...) a villanó érzéki csalódást: a birtoklás és az elveszítés egyidejû egymásba torkollását. Erich Maria Remarque
4. Mindennél jobban iszonyodik az álmatlanságtól: mikor ott fekszik a sötétben, úgy érzi, tehetetlenül ki van szolgáltatva a képzelet minden fúriájának és az agy minden kísértetének. Francois Mauriac
5. Nem is tudom, minek nevezhetném azt az érzést, amely azon az estén hatalmába kerített. Nem volt az szerelem, a szívem sem akart kiszakadni a helyéről. Az ilyen kislányos érzések egyáltalán nem voltak jellemzőek rám. Ez inkább volt féltékenységgel párosult irigység, felháborodás, egy ellenállhatatlan vágy.
6. Táncolnék veled, zene sem kellene hozzá; néznélek s nem ügyelnék arra, hogy te vagy más meg ne lássa; ölelnélek, miként álmomban oly ösztönösen s gondolattalanul, mint még senkit, soha, s ezért félek tőled. Tőled félek. Vavyan Fable
7. Ha maga elé nyújtaná a karját az asztal fölött, és ha én is kinyújtanám a karom, elérné a kezem a kezét, a keze az én kezemet. (...) Beszûkült, mintha hurok szorulna rá, szinte bedagadt egyszerre a torkom. Szeretem ezt a lányt, fulladtan, kötözötten, megbabonázottan szeretem. Szilvási Lajos
8. Nem is szerelmet éreztem iránta, hanem sötét, gyönyörû szenvedélyt, mert egyszerre volt a büntetés és az engesztelés, a gyûlölet és a rajongás, a megnyugvás és a zaklatottság. Beoltotta magával az utakat, fákat, a hitvány tereket, hogy mindig mellettem legyen, legmesszebb is tőlem.
9. Beleszeretsz egyfajta tökéletességbe, abba, amiért rajongsz. Aztán egyre inkább ki akarod sajátítani, gyanakszol éjjel-nappal, attól félsz, hogy elveszíted. Ez meggyötör és féltékeny leszel. Kezded azt hinni, hogy tőle függsz, hogy nélküle meghalsz. Most már annyira gyûlölöd, amennyire szereted.
10. Ki voltam szolgáltatva ennek a nőnek, a hamiskás mosolyának, amikor a sötétben fekve úgy tett, mintha eltévesztené a nevemet. Adtam a sértődöttet, de valójában teljesen kétségbeestem. Ilyenkor még vadabbul szorítottam a karomba, mint előzőleg a képzeletemben. Ha az egyikünk így játszadozott, akkor a másik rendszerint szenvedett. Teljesen abszurd volt az egész. Anna Gavalda