Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

- Miért mondják, hogy elutazni annyit jelent, mint egy picit meghalni, amikor tulajdonképpen az utazás az élet? - Amíg az ember tizenhat éves, addig minden az élet; az elutazás is, a megérkezés is.

Kertész Erzsébet
🎭 Kultúra 💑 Kapcsolatok
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Addig él az ember, ameddig vannak tervei, vágyai, reményei. Még áhít valamit, még csalódik, még kétségbe esik. És abban a pillanatban, amikor ezek már nem lesznek fontosak, akkor vége van mindennek, teljesen mindegy, hogy hány éves valaki. Udvaros Dorottya
  2. Amikor az ember huszonegy, az élet olyan, mint egy turistatérkép. Csak amikor huszonöt lesz, akkor kezdi sejteni, hogy fejjel lefelé tartja a térképet. Stephen King
  3. Húszévesen azért utazunk, hogy felfedezzük önmagunkat, harmincévesen szerelemből, negyvenévesen mohóságból és kíváncsiságból, ötvenévesen pedig azért, hogy meglepődhessünk.
  4. Életünknek csak egy kis szakaszában vagyunk fiatalok, mégis úgy tûnik, mintha örökké tartana. Az évek múltán pedig, ahogy öregszünk, egyre gyorsabban halad, így végül a két időszak egyenlővé válik.
  5. A franciák azt mondják, hogy "elutazni annyi, mint meghalni egy kicsit". Ezt sohasem hittem, mert szeretek utazni, s valahányszor vonatra szállok, úgy érzem, hogy újra éledek. Kosztolányi Dezső
  6. Régen - az ifjúság, a férfikor idejében - az utazás izgalmas pillanata a megérkezés volt: közelebb jutni az ismeretlenhez, a meglepőhöz, a kalandhoz, a változathoz. Öregkorban az utazás nagy pillanata a take off, az indulás: kilépni egyetlen lendülettel az öregség rutinjából, ez az "élmény". A megérkezés közömbös, hiszen mindenütt ugyanaz vár. Márai Sándor
  7. Az emberrel (...) negyven-ötvenöt éves koráig valóságosan megtörténik az élet. Akkor már tud valami foghatót, igazit; ez a tudás nem bölcs, nem is "mély", nem elégít ki; de addig már látott az ember halottakat és élőket, az élet csodálatosan ismétlődik, semmi sem történik úgy, ahogy várjuk, semmi nem olyan meglepő. Márai Sándor
  8. Az élet utazás. Akár hosszú, akár rövidebb, mindig van eleje is, vége is. És akkor élünk okosan, ha szeretjük egymást és segítünk egymásnak végig az úton. Aztán eljön a pihenés ideje, és kezdődik az utazás második szakasza. És ki tudja, talán az lesz mind között a legcsodálatosabb utazás.
  9. Az élet olyan, mint egy utazás; ha tudja, hová akar menni, akkor nagy valószínûséggel oda is fog megérkezni. Adam J. Jackson
  10. Születésünk pillanatától halálunk percéig életünk egy folyamatos utazás. A táj, az emberek és a vágyaink is változhatnak, miközben a vonat megállíthatatlanul halad tovább. Az élet maga a vonat, nem az állomás. Paulo Coelho
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat