Ugrás a tartalomra
Addig él az ember, ameddig vannak tervei, vágyai, reményei. Még áhít valamit, még csalódik, még kétségbe esik. És abban a pillanatban, amikor ezek már nem lesznek fontosak, akkor vége van mindennek, teljesen mindegy, hogy hány éves valaki.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor az ember még gyerek, alig várja, hogy idősebb legyen. Felnőttként, nagyjából hatvanéves koráig elsősorban arra törekszik, hogy fiatal maradjon. Mire az ember megvénül, már semmilyen célja nem marad. Ez itt a létezés ürességének esszenciája. Nincsenek célok.
-
Ha már az ember nem akar semmit, akkor meghal. Szerintem ez tart minket fiatalon is, hogy még kitûzünk magunk elé célokat, terveket, azokat megvalósítjuk... és egyébként teljesen mindegy, hogy mi az.
-
Nem számít, hány éves az ember, az számít, hogy mit élt át. Vannak százévesek, akik nem éltek át semmit.
Kazuo Ishiguro
-
Az emberrel (...) negyven-ötvenöt éves koráig valóságosan megtörténik az élet. Akkor már tud valami foghatót, igazit; ez a tudás nem bölcs, nem is "mély", nem elégít ki; de addig már látott az ember halottakat és élőket, az élet csodálatosan ismétlődik, semmi sem történik úgy, ahogy várjuk, semmi nem olyan meglepő.
Márai Sándor
-
Addig vagyunk fiatalok, amíg el tudjuk képzelni, hogy előttünk állhat a pillanat, és akkor ér véget az életünk, amikor már arra sem vagyunk kíváncsiak, milyen lehetett volna.
-
Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.
Henry Ford
-
Ahogy öregszel, úgy jössz rá, hogy az élet rövid, és egyszerûen nem férhet bele minden. Elkezdesz álmodozni azokról a dolgokról, amiket még szeretnél megélni vagy megcsinálni.
Ben Stiller
-
Mind meghalunk egyszer, és nem számít, mennyi ideig élsz, mindenképp eljön a pillanat, amikor visszanézel éveidre, és rövidnek tûnnek, csupán egy villanásnak az éjszaka sötétjében, és felismered, hogy az élet célja végül is nem életben maradni maximális biztonságban és komfortban, hanem azért vagyunk itt, hogy alkossunk és átadjuk másoknak azt, amit gyönyörûnek találunk.
Charles Eisenstein
-
Mindig tudni kell, mikor ér véget az élet egy-egy korszaka. Ha mindenáron időzni akarsz benne, a kelleténél is tovább, akkor már se örömöt, se értelmet nem találsz a maradékban.
Paulo Coelho
-
Mindegy, akár harminc évvel, akár hetvennel halunk meg, mivel mindkét esetben és magától értetődőn, más férfiak és más nők tovább élnek, mégpedig sok-sok ezer esztendeig. Tulajdonképp semmi se világosabb. Mindenképp én halok meg, akár most, akár húsz év múlva.
Albert Camus