Ugrás a tartalomra
Miért nem úgy él az ember, ahogy elképzelte? Az álmaink faképnél hagynak minket, úgy eltûnnek, egyik a másik után, mintha nem is lettek volna soha.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember gyakran elképzeli, hogy miről szeretne álmodni. Éberen annyira vágyunk bizonyos álmokra, amelyek aztán sohasem látogatnak meg bennünket, amikor lehunyjuk a szemünket.
Susanna Tamaro
-
Néha úgy tûnik, hogy álmaink
darabokra hullanak kezünk között.
Attól tartunk, talán hibáztunk.
S mindaz, mit megpróbáltunk
oly gyötrelmesen küzdve,
mintha örökre kicsúszna
kezünk közül.
-
Az álmainkat nem készen kapjuk, lassanként bontakoznak ki, talán végül másként is alakulnak, mint ahogyan megálmodtuk őket.
-
Az embernek szüksége van álmokra. A leglehetetlenebbekre is. Azt hiszem, az álmok tartanak minket életben. Akinek már nincsenek, az lassan elenyészik.
Szaszkó Gabriella
-
Az álmaink lassan valóra válnak, csakhogy valóra válásuk után talán már nem is emlékeztetnek önmagunkra, arra, amire valaha vágytunk.
-
Valaki egyszer azt mondta nekem: kívánom, hogy álmai még életében váljanak valóra. Azt feleltem erre:
- Remélem, nem így lesz, mert ha míg élek, minden álmom valóra válik, halott vagyok. Beteljesületlen álmaink tartanak életben minket.
Robert Harold Schuller
-
Az álmok már csak ilyenek. Jönnek és mennek, változnak. Az emlékeinkből építkeznek. Az átélt jelenetek azonban sosem valódiak. Soha bizony! És pontosan ez az oka annak, hogy annyira gyûlölöm az álmokat.
-
Az ember sosem szûnik meg álmodni. (...) Létezésünk során számtalanszor előfordul, hogy álmaink viharosak, és vágyaink beteljesületlenek, de szükségünk van rá, hogy tovább álmodjunk, különben meghal a lelkünk.
Paulo Coelho
-
Álmok: mindenkinek vannak. Néha jók, néha rosszak. Néha azt kívánod, hogy elfelejtsd őket, néha ráébredsz, hogy túlszárnyaltad őket. Néha úgy érzed, végre valóra válnak, és néhányunknak csak rémálmok jutnak. De nem számít, miről álmodsz, mikor eljő a reggel, a valóság beférkőzik és az álmok eltûnnek.
-
Álmok: mindenkinek vannak. Néha jók, néha rosszak. Néha azt kívánod, hogy elfelejtsd őket, néha ráébredsz, hogy túlszárnyaltad őket. Néha úgy érzed, végre valóra válnak, és néhányunknak csak rémálmok jutnak. De nem számít, miről álmodsz, mikor eljő a reggel, a valóság beférkőzik és az álmok eltûnnek.