Néha úgy tûnik, hogy álmaink darabokra hullanak kezünk között. Attól tartunk, talán hibáztunk. S mindaz, mit megpróbáltunk oly gyötrelmesen küzdve, mintha örökre kicsúszna kezünk közül.

Kapcsolódó idézetek

1. A jó dolgoknak véletlenül, meglepetésszerûen kell megtörténniük velünk. Ha valami után nagyon vágyakozunk, úgy járunk, mint az, aki túl erősen szorít magához egy léggömböt: az álom egyszer csak kipukkan, s darabkái a semmibe hullanak.
2. Mindenki megbotlik. Néha hamar felállunk belőle, és megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. De néha egyetlen ballépés is felborít mindent, összetöri az álmainkat, szétzúzza mindazt, amit addig felépítettünk.
3. Annyiszor állunk meg, mi emberek, kétségekkel telve az élet útjain, s nem tudjuk eldönteni, hogy vajon amit tettünk vagy elszenvedtünk, valóban megtörtént-e, vagy (...) álom volt az egész. Ioan Slavici
4. Miért nem úgy él az ember, ahogy elképzelte? Az álmaink faképnél hagynak minket, úgy eltûnnek, egyik a másik után, mintha nem is lettek volna soha. Thomas Wolfe
5. Vannak holmik, amiket gondosan elteszünk, már-már önmagunk elől is elrejtünk, soha többé nem áll szándékunkban elővenni őket, de akkor sem bírjuk rászánni magunkat, hogy megváljunk tőlük. Valahogy úgy vagyunk velük, mint az ábrándjainkkal. Harlan Coben
6. Az álmainkat nem készen kapjuk, lassanként bontakoznak ki, talán végül másként is alakulnak, mint ahogyan megálmodtuk őket.
7. Megosztottuk egymással az álmainkat, és rengeteg tervünk volt. (...) Ma már úgy érzem, mintha egy rossz, de múló álom lett volna. Hogyan lehetséges, hogy két ember egymásba szeret, s olyan sok mindent megosztanak egymással, aztán ez az egész szinte egyetlen éjszaka szertefoszlik.
8. Az ember sosem szûnik meg álmodni. (...) Létezésünk során számtalanszor előfordul, hogy álmaink viharosak, és vágyaink beteljesületlenek, de szükségünk van rá, hogy tovább álmodjunk, különben meghal a lelkünk. Paulo Coelho
9. Az álmaink lassan valóra válnak, csakhogy valóra válásuk után talán már nem is emlékeztetnek önmagunkra, arra, amire valaha vágytunk.
10. Azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltûnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve. Paulo Coelho