Ugrás a tartalomra
Miként a matt-fenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, mint az emberi társadalmak.
Kapcsolódó idézetek
-
Törvényekkel meg lehet változtatni régi törvényeket, de nem lehet egy csapásra átalakítani a társadalmat, az embereket.
Gyurkó László
-
Nem simíthatjuk fényes bojttá a valóság széttartó, kusza szálait.
Tóth Krisztina
-
Az igazság elérését nem tûzhetjük ki célul, de keresésénél kevesebbre sem vállalkozhatunk.
Hans-Georg Gadamer
-
A hatalom javára még tárgyilagosnak sem szabad lennünk. Olyan aránytalan és méltánytalan erőfölényben van az ellenfeleivel, sőt az egész néppel szemben, hogy nem igényelheti az objektivitásunkat - még akkor sem, ha véletlenül igaza volna, bár ez a veszély ritkán fenyeget.
Moldova György
-
Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk, és ha meg kell semmisülnünk, ne tegyünk úgy, mintha azt hinnénk, hogy ez valami fényes igazságosság.
Albert Camus
-
Az igazság nem egy formálható játék. Ott, ahol hazugság van, megszûnik a bizalom.
On Sai
-
Erővel a világot nem lehet jobbá tenni, a népeket nem lehet összepofozni egy nagy, békés, vidám csapatba.
Böjte Csaba
-
Egy állítást nem lehet csupán tagadásokkal alátámasztani.
Nicolae Iorga
-
Az igazság nem véd meg, őt kell megvédenünk.
Victor Eftimiu
-
Láthatod, kemény játék életünk,
könnyû préda nem leszünk.
Támadunk, védekezünk, vétkezünk.
Lépkedünk egyre tovább...
mint élő sakkfigurák.