Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mind a tudomány, mind a vallás Istenbe vetett hitet kíván. A hívők számára Isten van a kezdetben, a fizikusoknak pedig Õ van minden megfontolás végén. Az előbbiek számára Isten a bázis, az utóbbiaknak a világ minden megfigyelésének a koronája.

Max Planck
💍 Feleség 🤲 Elfogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A hívők (...) álláspontjuk alátámasztása végett olykor arra a sok tudósra hivatkoznak, aki hívő maradt. Valóban, az egyik vagy másik részterületen folytatott tudományos kutatómunka érintetlenül hagyhatja a tudós vallási előítéleteit: elegendő, ha valamely másik területen nem veszi tudomásul a tudományból folyó következtetéseket, vagy nem hajlandó saját tudományos eljárását filozófiai síkon általánosítani. Így a fizikus hiheti azt, hogy az életet Isten teremtette, a biológus, hogy van lélek, a pszichológus, hogy az erkölcs a kinyilatkoztatás eredménye. A tudományok mai specializációja a tudományos tevékenység elaprózódásával és szétforgácsolódásával jár együtt. A tudományos eredmények filozófiai jelentőségét csak külön mérlegelés segítségével lehet összegezni.
  2. Minden, amit a tudomány hirdet, ellentéte annak, amit a vallás hisz. A vallás teremtésről beszél, a tudomány fejlődésről; a vallás mereven elválasztja az élőt az élettelentől, a tudomány megtalálja az átmenetet és a kettő egységét; a vallás egyszer s mindenkorra megszabott erkölcsöt hirdet, a tudomány változó, a társadalmi berendezkedéshez alkalmazkodó etikát ismer, s míg az előbbi a túlvilági üdvösséget tekinti az ember végcéljának, addig az utóbbi itt a földön kívánja megvalósítani a lehető legtöbb embernek lehető legnagyobb boldogságát.
  3. A tudomány kutat; a vallás értelmez. A tudomány tudást ad, ami hatalom; a vallás bölcsességet ad, ami irányítás. A tudomány főleg a tényekkel foglalkozik; a vallás főleg az értékekkel foglalkozik. A kettő nem egymás riválisai, hanem egymás kiegészítői. Martin Luther King
  4. A tudomány arról szól, hogy milyen a világ, a vallás pedig arról, hogy milyennek kellene lennie a világnak. René Descartes
  5. A tudomány a tényekről szól, és nem a hitről. Van egy mondás: Istenben bízunk - mindenki más mutasson be adatokat.
  6. A tudomány a tényekről szól, és nem a hitről. Van egy mondás: Istenben bízunk - mindenki más mutasson be adatokat.
  7. Aki hisz a tudományban, az téved, mert nem hinni kell. A tudomány egy gyakorlattal igazolható hiedelemrendszer. A tudósok is össze-vissza hisznek mindenfélét, de van egy tudományos módszer, úgyhogy minden hiedelmet megfigyelésekkel, kísérletekkel ellenőrizni lehet, és ki lehet választani azt, ami pillanatnyilag a legjobb. Csányi Vilmos
  8. Úgy gondolom, hogy a tudomány és a vallás egyaránt szükséges a világegyetemmel való kapcsolatunk megértéséhez. Elvben a tudomány mindenről azt mondja el nekünk, hogy hogyan mûködik, noha számos megoldatlan probléma van, és úgy vélem, mindig lesz is. A tudomány persze olyan kérdéseket is felvet, melyeket nem tud megválaszolni. Miért vezetett a Nagy Bumm tudattal bíró lényekhez, akik végül rákérdeznek az élet és az univerzum létezésére céljára? Ez az, ahol a vallásra van szükség.
  9. Aki tudományosan vagy mûvészileg képzett, annak van vallása is. De annak, aki egyikben sem jártas, biztosan szüksége van vallásra. Johann Wolfgang von Goethe
  10. A vallásban (...), higgyünk akár Jézusban, Jehovában vagy Allahban, mindannyian ugyanazt a dolgot keressük. Valamilyen oknál fogva azonban az emberek a 2%-nyi különbségre koncentrálnak, és nagyjából ez minden baj forrása a világon. David Levithan
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat