Ugrás a tartalomra
A vallásban (...), higgyünk akár Jézusban, Jehovában vagy Allahban, mindannyian ugyanazt a dolgot keressük. Valamilyen oknál fogva azonban az emberek a 2%-nyi különbségre koncentrálnak, és nagyjából ez minden baj forrása a világon.
Kapcsolódó idézetek
-
A vallás véleményem szerint elsősorban és főképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentől való rettegésről van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami "idősebb testvér"-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van.
Bertrand Russell
-
Mind a tudomány, mind a vallás Istenbe vetett hitet kíván. A hívők számára Isten van a kezdetben, a fizikusoknak pedig Õ van minden megfontolás végén. Az előbbiek számára Isten a bázis, az utóbbiaknak a világ minden megfigyelésének a koronája.
Max Planck
-
Voltaképpen mindenki Istent keresi, és minden út Õhozzá vezet. Ha ez igaz, akkor valójában semmi ellentét nem lehet a vallások között. Semmi lényegi ellentét.
Laár András
-
A vallás valami emberek közötti dolog, tele értelmezésekkel, elméletekkel és nézetekkel. De a hit... az csak ember és Isten között van.
Fredrik Backman
-
Akár lenne vallás, akár nem, mindig volnának jó emberek, akik jót tennének és rosszak, akik rosszat. Ahhoz azonban már vallás kell, hogy a jó emberek is rosszat tegyenek.
Steven Weinberg
-
Azok közé tartozom, akik szerint fontos a hit. De hogy ezt Istennél találjuk meg, vagy valahol máshol, az rajtunk múlik.
Ljudmila Ulickaja
-
A vallás nem más, mint az igazság keresésének útja. A vallás nem az igazság. A vallás csak egy út. És minden ember másik úton jár.
Anita Moorjani
-
A vallás öl és megosztja az embereket. Lop, csal, hazudik és rengeteg időt és energiát fordít arra, hogy elleplezze a gonosztetteit. Nézz csak bárhová: zsidók és arabok; ortodox rabbik kiáltják ki magukat héber ajatollahnak, hogy kiátkozzanak más zsidókat; szunnita muzulmánok, akik síitákat gyilkolnak; a katolikusok és protestánsok öldöklik egymást, és minden egyes tagjuk olyan átkozottul rasszista és szexista, mint a Ku-Klux-Klan. Ha létezik Isten, és ha kicsit is hasonlít bármire, amit ezek teremtettek maguknak, akkor sokkal nagyobb bajban vagyunk, mint azt bárki valaha is képzelte.
-
Amikor pénzről van szó, (...) mindannyian, zsidók vagy keresztények, ugyanazt a vallást követjük.
-
Nem abban áll a különbség, hogy ki vallásos, és ki nem. A lényegi különbség a valódi Isten és az énünk istene között van.
Ferenc pápa