Ugrás a tartalomra
Mindahányszor járni tanuló gyereket látok, még inkább megbizonyosodom afelől, hogy a felfedezés és tanulás öröme a legerősebb erő a világon. Természetünkből fakadóan helyezzük egyik lábunkat a másik elé, vizsgálódunk és legyőzzük az akadályokat. A világ megismerése nem kizárólag a felfedezőutaknak köszönhető.
Kapcsolódó idézetek
-
A kalandvágyó felfedezők egyik legfontosabb adottsága a csodálkozásra való képesség. Számomra ez az egyik legtisztább örömforrás, amit el tudok képzelni. Szeretem ezt az érzést. Gyakran csodálkozom, szinte bármin: utazásaim során, olvasás közben, amikor másokkal találkozom, amikor írok, amikor érzem, hogy ver a szívem, vagy amikor a napfelkeltét bámulom. A csodálkozás az egyik leghatalmasabb velünk született erő. Egyben egyik legértékesebb képességünk.
-
Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínûséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmû megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak.
Csíkszentmihályi Mihály
-
Mi az az erő, amely messzire vezet a megszokott világ kényelmétől, és rávesz, hogy inkább vállaljuk a kihívások seregét, noha tudjuk, hogy e világ dicsősége múlandó? Úgy hiszem, hogy ezt az ösztönző erőt úgy hívják, az élet értelmének keresése. Sok-sok éven át kerestem a biztos választ könyvekben, mûvészetekben és tudományokban, követtem érte veszélyes és könnyû utakat, és számos választ találtam. Most már meggyőződésem, hogy biztos választ sosem kaphatunk ebben az életben, de végül abban a pillanatban, amikor ott állunk a Teremtő előtt, meg fogunk érteni minden lehetőséget, amelyet valaha felkínáltak nekünk.
Paulo Coelho
-
Motiválni kell a gyerekeket a tanulásra, meg kell mutatni a tudás értékét. Hosszabb távon ugyanis biztosan sikeresebbek lesznek azok, akik többet tudnak, még ha a napi tapasztalatok és a tömegkommunikációból áramló információk nem is ezt mutatják.
Csapó Benő
-
Ha távozóban egy más bolygón megkérdenék, mi volt a földi élet legnagyobb öröme: a tanulást mondanám. Nem azt, amelynek a végén egy vizsga áll, hanem amit az ember kíváncsiságból, kirándulásként tett egy új nyelvbe, az azon át megközelíthető világba, egy új tudományágba, munkakörbe.
Németh László
-
A legtöbben azt az utat járják, amit kijelölünk nekik. Félnek új utakat felfedezni, de nagy ritkán felbukkannak ilyen emberek, mint maguk, akik ledöntenek minden akadályt, amit az útjukba teszünk. Akik rájönnek, hogy a szabad akarat olyan adomány, melyet csak akkor tanul meg használni az ember, ha megküzd érte.
-
Az utazás kitûnő tapasztalás. Elménk szakadatlanul gyakorolja az ismeretlen és új dolgok fölfogását; és nincs jobb iskolája a csiszolt életnek, mint ha sok más létforma, hangulat és szokás képét idézzük s a természet ábráinak sokféleségét kóstolgatjuk.
Michel de Montaigne
-
Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (...), valaminek, amit nem vártunk (...), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tûnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.
-
A különböző emberi kultúrákat éppúgy érdekes megismerni, mint a természet szépségeit, különlegességeit. Szórakozhatunk mások másságán, de ha ez uralja az elménket, a felsőbbrendûség tévútján járunk. Számomra az emberi tulajdonságok és szándékok felismerése a legjelentősebb élmény: idegen kultúrák, életvitelek, értékrendek. A legtöbben a kommunikáció lehetőségének hiányában is kíváncsiak, érdeklődők, segítőkészek embertársaik iránt. Mindenki tanulhat, ha mások felé nyitott.
Erőss Zsolt
-
Ha az ember a földkerekség valami kiemelkedését látja, (...) ez arra ösztönzi, hogy felmásszon rá. Legfőképpen ez az érzés késztet bennünket arra, hogy szembenézzünk ezzel a kiemelkedő ponttal. Bebizonyítjuk magunk és embertársaink előtt, hogy feljutunk rá! Nem restelljük a fáradságot, sőt, örömet okoz nekünk. Véghezviszünk valamit, ami bensőleg kielégít bennünket.