Ugrás a tartalomra
A kalandvágyó felfedezők egyik legfontosabb adottsága a csodálkozásra való képesség. Számomra ez az egyik legtisztább örömforrás, amit el tudok képzelni. Szeretem ezt az érzést. Gyakran csodálkozom, szinte bármin: utazásaim során, olvasás közben, amikor másokkal találkozom, amikor írok, amikor érzem, hogy ver a szívem, vagy amikor a napfelkeltét bámulom. A csodálkozás az egyik leghatalmasabb velünk született erő. Egyben egyik legértékesebb képességünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindahányszor járni tanuló gyereket látok, még inkább megbizonyosodom afelől, hogy a felfedezés és tanulás öröme a legerősebb erő a világon. Természetünkből fakadóan helyezzük egyik lábunkat a másik elé, vizsgálódunk és legyőzzük az akadályokat. A világ megismerése nem kizárólag a felfedezőutaknak köszönhető.
-
Én magáért a csodálkozásért csodálkozom. A csodálkozás a cél maga. Egy kisebb felfedező út. Még ha olykor szolgál is olyan apró magokkal, amelyek kikelve később több tudáshoz vezetnek.
-
Az a legfontosabb, hogy ne veszítsük el a titokzatos ismeretlen iránti kíváncsiságunkat, a rácsodálkozás képességét. Higgyünk kicsit a jó vagy a gonosz varázslatában, a lehetetlenben, a csodákban.
Nora Roberts
-
A képesség, hogy valaki tud kitartani az akadályok ellenére is, az a tulajdonság, amit az emberek legjobban csodálnak másokban, és jogosan: valószínûleg ez a legfontosabb jellemvonás, amelynek birtokában nemcsak sikereket érhetünk el, de még élvezni is fogjuk az életet.
Csíkszentmihályi Mihály
-
Kincsként őrzöm tudatlanságomat; kényelmesnek érzem. Nem felhőzi be naivitásomat, szellemem egyszerûségét, azt a képességemet, hogy gyermeki módon csodálkozzam a természeten és felismerjek egy csodát még akkor is, ha mindennap látom.
Szent-Györgyi Albert
-
Bennem olthatatlan a kíváncsiság, és azokban az emberekben is, akiket a legjobban szeretek. Ezt tartom az egyik legellenállhatatlanabb személyiségvonásnak, mert magában hordozza a folyamatos tanulás, az állandó kérdésfeltevés ígéretét, és elûzi az unalmat és a passzivitást.
Allison Pataki
-
Megállíthatatlan vagyok, de nem boldog. Vannak emberek, akik egész életüket ragyogó tekintettel élik le, nyugodtan mozognak, biztonságosan járnak-kelnek a világban, képesek örülni egy jó ebédnek, egy kellemes társaságban eltöltött estének, egy erdei sétának a szeretteikkel, ezeket az élményeket gyûjtik, ezeket hordozzák magukban, és ezekhez térnek vissza az élet megpróbáltatásai idején, ezekbe kapaszkodnak, ezeket használják, ezeknél melegednek. Azt hiszem, ez a képesség velük születik, öröklött, mint a számok vagy a szavak iránti fogékonyság.
Maja Lunde
-
A csodálkozás öröm, mivelhogy fölfedezés. Aki nem tud csodálkozni, az örülni se tud.
Ancsel Éva
-
A tudásvágy, a kíváncsiság, az érdeklődés, a hajlam eredeti természetünk fölfedezésére, az értelmes, szép és örömteli élet vágya, mind természeti hajtóerőkként élnek bennünk.
Grandpierre Attila
-
A legnagyobb örömök mindig váratlanul lepnek meg minket. Mint a véletlenszerû séta, a rögtönzött látogatás, a beszervezetlen utazás, a keresetlen társalgás vagy ismertség.
Fanny Fern