Ugrás a tartalomra
Minden ember egyszeri és megismételhetetlen - a tulajdonságaival, az ösztöneivel, az örömeivel és a kalandjaival együtt.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden ember egy kis csoda, mivel egyszeri és megismételhetetlen.
Mérő László
-
Minden ember önálló, megismételhetetlen egyéniség, s mint ilyennek, önmagának kell megtalálnia a saját útját. Meg kell szenvednie a kudarcait, és meg kell élnie az örömeit, hogy rátalálhasson arra az útra, amelynek végén azt mondhatja, érdemes volt élni.
-
Minden ember, még a legprimitívebb is, külön, egyedülálló csoda. Csoda, senki mással össze nem mérhetőségében, a lényében felszínen lévő millió jó és rossz tulajdonságával és a mélyben levő millió ismeretlenséggel, amelyikről sohasem lehet pontosan kiszámítani, mi, hogyan, miképpen hat rájuk és mit csinál vagy mit nem csinál belőlük.
Bozzay Margit
-
Az ember azonban nem csupán önmaga, hanem egy olyan egyszeri, egészen különös, minden esetben fontos és figyelemre méltó pont, melyben a világ jelenségei keresztezik egymást - csak egyetlenegyszer és soha többé úgy, ahogy épp akkor. Ezért fontos, örök és isteni minden ember története, ezért csodálatos és minden pillanathoz méltó minden ember, ameddig csak él.
Hermann Hesse
-
Minden ember élete, minden külső változás ellenére is általában ugyanazt a jelleget viseli magán és ugyanegy téma változatainak hasonlítható. Egyéniségéből senki ki nem vetkőzhetik!
Arthur Schopenhauer
-
Minden ember a részei egésze, a gyerekkora, a felnőttkori döntései, örömei és félelmei összessége.
-
Egyetlen emberre sem tekinthetünk elvont fogalomként. Ehelyett minden emberben egy egész világot kell látnunk a maga titkaival, a maga kincseivel, a maga gyötrelmeinek forrásaival és apró diadalaival.
Elie Wiesel
-
Az ember nem találhatja meg önmagát egyszer és mindenkorra, hiszen az ember változik, minden nap újra meg kell találni a megváltozott önmagát.
Jorge Bucay
-
A kultúra azért különlegesen szép terméke az emberi viselkedésnek, mert egyedi és megismételhetetlen. Minden igaz közösség egyszeri jelenség. (...) A kultúra éppen úgy egyedi, mint az emberi személyiség.
Csányi Vilmos
-
Minden befejezett ember azonos a megtörtént történetével. Ami az emberből tényleg létezik, és nem is múlik el belőle, az a története. Ez a létezés különleges, anyagtalan, örökkévaló formája. Az emberi történetet nem lehet meg nem történtté tenni, visszacsinálni. Meg lehet bánni, el lehet felejteni, lehet másképpen elmesélni, ki lehet színezni, de ez a megtörtént történeten semmit sem változtat.
Csányi Vilmos