Ugrás a tartalomra
Minden ember nyomorúságán nem tudunk segíteni, de akit Isten elénk vezet, azért felelősek vagyunk. Észreveszem-e azokat, akiken nekem kell segítenem?
Kapcsolódó idézetek
-
Mindnyájan hibázunk. Az határoz meg minket, hogy hozzuk helyre.
-
Erkölcsi kötelességünk segíteni egymáson, de úgy tûnik, hogy ez nem mindig mûködik. És ebben legjobban a vallást hibáztatom, amiatt, hogy megosztja az embereket.
Bryan Adams
-
Mindenkinek megvan a saját nyomasztó terhe, hibái, senki sem lehet meg mások segítsége nélkül. Ezért is kell segítenünk egymást vigasztalással, tanáccsal és kölcsönös figyelmeztetéssel.
Lev Tolsztoj
-
Az ember dolga, hogy a nála gyöngébben, szerencsétlenebb helyzetben lévőn segítsen. Hogyan lehet elmenni éhező gyerekek mellett?
Galkó Balázs
-
Ami megadatott nekem, sok más ember életében hiányzik, és úgy gondolom, hogy ezáltal akaratlanul én is a gonosz oldal része leszek. (...) Hiába nem tehetek róla, hogy az a másik nálam hátrányosabb helyzetben van, ez nem mentesít a felelősségtől, hogy a tudásom szerint segítsek és empátiával forduljak feléjük.
Jordan Peele
-
Az embereken nem lehet segíteni. Én legalábbis nem tudok. Csak az Úristen szólíthat fel bûnbánatra, gondolom, ezt maga is tudja.
Agatha Christie
-
Amikor megpróbáltatások érnek, nem csupán Isten felé kell nyitottnak lenned, hanem azok felé az emberek felé is, akiket segítségedre küld, bárki legyen is az.
-
Nem mindenkinek kötelező hátrányos helyzetûek segítését hivatásul vállalnia. De mindenkinek kötelező tudomást vennie hátrányos helyzetû embertársainkról. Ez az első lépés a szolidaritás felé.
Hajós András
-
"Én azért élek, hogy annak, aki engem küldött, megvalósulhasson a szabadítása, és előmozdíthassam eme lehetőség beteljesülését." - mondta Krisztus - mindegyikünknek ez a dolga. Nem tudhatjuk, miből áll az egész mû, amit Isten rajtunk keresztül végez, de lehetetlen nem tudnunk, hogy miben áll a mi részvételünk.
Lev Tolsztoj
-
Az Isten nem állhat minden embernek a háta mögé, mint egy dajka, és nem taníthatja az embert lépegetni. Az ember vezesse önmagát, azért van esze!
Lux Terka