Ugrás a tartalomra
Mindenki annyi idős, mint amennyinek
érzi magát. Kivéve a 40 évest.
A 40. születésnapunkat
legjobb egy gyóntatószékben
bevallani.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt mondják, hogy a hatvanadik születésnap már nem örömnap. Dehogynem az! Ötvenedik esztendőnkig bizony mind vénülünk, de ötven esztendőn túl már visszafiatalodunk.
Jókai Mór
-
Egyszer vacsoravendégeink voltak, és hallottam a papámat, amint azt mondja, hogy ő már nagyon is benne van a korban, de lélekben huszonegy évesnek érzi magát. Szóval, biztos van az embernek olyan életkora, amelyet úgy kikoptat magának, mint a kedvenc helyét a díványon, vagy még inkább: olyan kényelmesre tágít, mint egy cipőt.
Jodi Lynn Picoult
-
Teljesen mindegy, hogy hány évesek vagyunk, ha merünk belevágni új dolgokba, akkor a nyolcvanéves is érezheti magát húszévesnek. De a húszéves - vagy harminc -, aki nem mer új dolgokba belefogni, úgy fogja magát érezni, mint a százötven éves. Tehát azért vannak az öreg fiatalok, és vannak a fiatal és középkorú haldoklók, akik látszólag élnek, de valójában nem élnek.
Csernus Imre
-
Minden születésnap ünnep. Csak valahogy kevés jut belőle. Legalábbis így érezzük, hisz jó esetben a háromszázhatvanöt napból mindössze egyetlen név- és egy születésnapot tartogat a naptár.
-
Micsoda ünnep! A születésnapom. Sokkal szebb, ha beteg az ember és tudja, még mindig itt van és egy évvel öregebb lehetett, mint amikor egészséges és tudja, egy évvel öregebb lett.
-
Nem számít, hány éves az ember, az számít, hogy mit élt át. Vannak százévesek, akik nem éltek át semmit.
Kazuo Ishiguro
-
Mindannyiunk életében eljön a pont, amikor felnőtté kell válnunk, csak nem tudjuk, hogy ez mikor következik be. Van, akinél 18 évesen, van, akinél 40 évesen, de egyszer eljön.
-
Hadd ne kelljen már szégyellni, hogy hány évesek vagyunk! És ezt a legkomolyabban mondom. Sőt, ha van bennünk egy viszonylagos, őszinte béke, akár büszkék is lehetnénk arra, ahogy ennyi idősen kinézünk. Viccesnek tartom, amikor valaki 1-2 évet letagad, és nem értem az okát. 48 vagy 51: nem teljesen mindegy?!
Détár Enikő
-
A húszéves ember éljen úgy, mintha száz évig élne, a negyvenéves úgy, mintha hatvan évig élne s a hetvenéves úgy, mintha másnap meghalna, - bár sokkal valószínûbb, hogy a hetvenéves lesz százéves, mint a húszéves!
Szász Zoltán
-
Mindig annyi idősnek jó lenni, ahány évesek éppen vagyunk.
Hartay Csaba