Ugrás a tartalomra
Mindenkinek joga van egy kis zugra a lelkében, ahová nincs belépés mások számára. Sok házasság éppen emiatt lazul fel. Az egyik fél teljesen birtokolni akarja a másikat, nem tûri, hogy a házastársának megmaradjon a saját egyénisége.
Kapcsolódó idézetek
-
A legtöbb ember, akár házas, akár nem, a lelkében egyedül van. Senkijük nincs, akivel minden érzésüket és minden gondolatukat megoszthatnák, és pontosan ez az, amit én is a legjobban hiányolok.
Anne Frank
-
Az ember még a párjának sem könnyen adja meg a szabadságot, sokszor az ő életét akarja élni, be akarja zárni. De ha kicsiben, azaz egy párkapcsolatban képesek vagyunk tiszteletben tartani a másik akaratát és személyiségét, akkor nagyobb eséllyel fogunk tiszteletben tartani minden emberi akaratot és személyiséget.
Falusi Mariann
-
Egy párkapcsolat olykor zûrös, és mindkét fél el van veszve benne. Néha együtt harcolunk, néha egyedül, és néha egymás ellen. Ez van.
-
A legtöbb ember zavarba jön, ha nekiszegezik a kérdést, milyen kapcsolatban van valamilyen hölggyel - különösen, ha komoly érzelmekkel viseltetik iránta. A legtöbb ember lelke mélyén van egy olyan titkos zug, ahova nem szabad idegeneknek betolakodniuk.
Arthur Conan Doyle
-
Egy férfi nem akarja, hogy a partnerének fontosabb legyen, mint amilyen neki a partnere. (...) Egy férfi nem akarja, hogy valaki testét-lelkét birtokba vegye. Vannak nők, akik birtokolni akarnak, érti? Ez az enyém, hozzám tartozik! És ezt nem tudom elviselni; egyetlen férfi nem képes ezt elviselni! Inkább elmenekül, szabad akar lenni. Azt akarja, hogy a nő legyen az övé, és nem fordítva!
Agatha Christie
-
A házasságban mindkét félnek arra kell törekednie, hogy a társa javát tartsa szem előtt. Ám ha nincs meg az egyensúly, és egyikük mindent belead, míg a másik csak kiveszi belőle a magáét, akkor bizony baj van.
-
Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "Én" nem oldódhat fel a "Mi" élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni.
Popper Péter
-
Az embernek joga van ahhoz, hogy titkai legyenek. Joga van ahhoz, hogy megőrizze életének azokat az intimitásait, amelyek csak rá tartoznak. Ez nem becsapás, ez nem bizalmatlanság. S ha valaki mégis így értékeli, az a fél, ő nem bízik a másikban, amikor egy teljes életet ellenőrzés alatt akar tartani.
Popper Péter
-
Lesz idő az ember életében, amikor a nagyvilág minden dámája, öröme és fájdalma elfér egyetlen kis szobában. Ahonnan ki se kell lépni. Mert minden megtörténik, ami két ember közt megtörténhet, akik szeretetük okán és a betegség okozta kényszerből egymás elfogadására szorulnak.
Schäffer Erzsébet
-
A legtöbb, vagy tán minden ember lelkében van egy kicsiny eldugott zug, ahol nem szívesen lát idegeneket.