Ugrás a tartalomra
Mindenkit meg lehet váltani, és azoknak kell adni a legtöbb szeretetet, akik a legnehezebben megválthatók. Próbára tétetünk ezzel, hiszen könnyû azt szeretni, aki viszontszeret bennünket. Ám sokkal nehezebb szeretetet nyújtani annak, aki gyûlölettel fordul el tőlünk, fájdalmat és bánatot okoz nekünk, és nem kér a szeretetünkből. Igazi próbatétel, hogy kiderüljön, képesek vagyunk a felebarátainkat is szeretni annyira, mint önmagunkat. Mert Isten mindenkit szeret, és ha azt akarjuk, hogy a földön is megvalósuljon a mennyország, akkor nekünk is azt kell tenni.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni, lelkem. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot.
Márai Sándor
-
Ha teljesen átadjuk magunkat a szeretetnek, legyen az isteni vagy emberi, az azt jelenti, hogy lemondunk mindenről - beleértve a saját jólétünket és a döntéshozási képességünket. Azt jelenti, hogy a szó legmélyebb értelmében szeretünk. Valójában nem akarjuk azt a fajta megváltást, amit Isten szán nekünk: mi meg akarjuk őrizni az ellenőrzést minden lépésünk fölött, döntéseink teljes tudatában akarunk maradni, és magunk akarjuk megválasztani áhítatunk tárgyát. A szeretet nem ilyen: jön, befészkeli magát, és átveszi az irányítást. Csak az erős lelkûek bízzák rá magukat teljesen.
Paulo Coelho
-
Könnyû dolog azért szeretni valakit, mert tökéletes. A szeretet igazi próbája az, ha annak ellenére is tudunk szeretni valakit, hogy az illető az életében és cselekedeteiben távol jár attól a tökéletességtől, amelynek a lehetőségét meglátjuk benne.
Vilayat Inayat Khan
-
Ha szeretünk valakit, akkor meg kell engedni neki, hogy szabad legyen. Engedni, hogy szabadon hozzon döntéseket, szabadon éljen, ahogy ő akar, és nem úgy, ahogy mi akarjuk. Nem mindig könnyû elengedni azt, akit szeretünk, de más út nincs.
Adam J. Jackson
-
Nem szerethet minket mindenki. Nem akarja mindenki a legjobbat nekünk. És nem mindenki ismeri a mi igazságunkat. Ha az emberek utálni akarnak minket, sokkal egyszerûbb, ha hagyjuk nekik. Tudod, jobb, ha azért utálnak, ami vagy, mint ha azért szeretnének, ami nem vagy. Kimerítő annak lenni, ami nem vagy.
Matt Haig
-
Elveszíthetjük azokat is, akiket szeretünk, és azokat is, akiket nem kedvelünk. Úgy érzem, törekednünk kell, hogy azok közé tartozhassunk, akiket szeretnek és sajnálnak, ha egyszer ránk kerül sor.
Jules Verne
-
- A kedves emberek miért választanak maguknak rosszakat? (...)
- Azt a szeretetet fogadjuk el, amiről úgy érezzük, hogy megérdemeljük.
- Tudathatjuk velük, hogy többet érdemelnek?
- Megpróbálhatjuk.
-
A szeretet nagyon könnyen fordul át gyûlöletbe: maga a szenvedély szinte ugyanaz. Könnyebb gyûlölni valakit, akit szeretünk, mint közömbösnek lenni iránta.
Agatha Christie
-
Gyakran könnyebb szeretni, mint szeretve lenni. Kísérleteink, hogy függetlennek tûnjünk, megfosztanak másokat a lehetőségtől, hogy kimutassák szeretetüket.
Paulo Coelho
-
Minden embert másképp kell szeretni. Vagy nem szeretni. Ez is gond. Vannak lelkek, akikkel nehéz összehangolódnunk, mert épp ott szúrnak, ahol nekünk fáj. Vagy éppen fordítva: ott bántjuk őket, ahol érzékenyek.
Müller Péter