Ugrás a tartalomra
Mindig lebilincselő számomra elképzelni, hogy minden állatfaj egészen másképpen látja és érzékeli a világot, és hogy ennek megfelelően százezerszám léteznek különböző világok.
Kapcsolódó idézetek
-
A világ folyamatosan képes arra, hogy meglepjen. Egyszer azzal, hogy túl hatalmasnak mutatja magát, máskor pedig, hogy túl kicsinek.
Hatala Csenge
-
Olyan nagy a világ, annyira igaz mindennek az ellenkezője is. Igazából ez a legnagyobb élményem. Megfejthetetlenül gazdag a világ.
Mácsai Pál
-
Vicces, hogy mennyire különbözően látjuk ugyanazt.
Amy Harmon
-
Minden időben végiggondoltam az élet sok furcsa dolgát, s minden idő más gondolatokat érlelt. Furcsa az emberi élet és titokzatos.
Wass Albert
-
Érdekes, hogy egyetlen szónak hány jelentése lehet, és azok hányféle érzelmet válthatnak ki belőlünk.
-
Ezért olyan érdekes az irodalom. Minden értelmezés kérdése, és száz embernek százfélét jelenthet. Sosem jelenti kétszer ugyanazt.
-
A világ több, mint amennyit a szemünkkel és agyunkkal be tudunk fogni belőle. Mindenki érzi, hogy léteznek azok, akiket jobb szó híján természetfölötti lényeknek nevezünk. Sokan keresik velük a kapcsolatot, de hiába. Időnként azonban előfordul, hogy a természetfölötti lények keresik a kapcsolatot a halandókkal. Nekik minden esetben sikerül...
-
Az evolúció mûködése olyannyira ellentétes a világgal kapcsolatos hétköznapi feltételezéseinkkel, hogy megértése minden alkalommal megrázó.
Douglas Adams
-
A világegyetem sokarcú és határtalan; folyamatosan egyre újabb és újabb aspektusait fedezzük fel. Minél többet tudunk meg a világról, annál inkább csodáljuk változatosságát, szépségét és egyszerûségét.
Carlo Rovelli
-
Sokszor gondolom, milyen különös ez a világ. Szívből reméljük, hogy viszontlátunk valakit, sőt egészen biztosak vagyunk benne. Aztán múlik az idő, és micsoda meglepetés, amikor egyszerre bekövetkezik!
Agatha Christie