Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minél idősebb lesz az ember, annál több distanciával képes rálátni az életére. Ez a távolság segít a gondolkodásban, segít abban, hogy a bent és a kint közötti ingamozgást el tudja végezni. (...) Ez a mozgás a szív ritmusával is megegyezik, amely az állandó igen-nem válaszok között ringatja az embert. Számtalan ilyenfajta ritmusból áll az életünk, akár a szerelemre, az ölelésre, akár másfajta emberi kapcsolatokra gondolok. A szerelem egyébként kiváló példa erre, hiszen egyik pillanatban eggyé olvadok a másikkal, a legközelebbi közelségben vagyok vele, de ez nem tarthat örökké, s amikor kívül kerülök, akkor ki is józanodom, távolságtartással szemlélem ugyanazt az embert, a szerelmem tárgyát. Így alakul ki az éleslátásunk.

Konrád György
👩‍🏫 Tanár 🌌 Univerzum
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szerelem, a párkapcsolat egyfajta ívesen hajlítható pályán mozog, s közben fokozatosan mind érettebbé válik. Az embernek nem ugyanarra a másikra van szüksége az élete minden egyes fázisában, amire fiatal korában oly mérhetetlenül vágyott. Mattias Edvardsson
  2. Ez a lét talánya. Mikor lépjünk tovább, és mikor maradjunk. Ha túlságosan sokáig időzünk, álmaink vagy valaki más álmának foglyaivá válunk. Ha túlságosan gyorsan haladunk, soha meg nem állva élünk, mindenből kimaradunk, az egész életünk összemosódik tetteinkben. A jó élet pillanatokból épül meg - olyan alkalmakból, amikor hátralépve szemlélődünk, és valóban látunk. Látjuk az álmot és az álmodót. Mark Lawrence
  3. Az életünkben a dolgoknak megvan a maguk ideje. A maguk helye. A folyamatoknak van elejük, közepük és végük. Magasságuk és mélységük. Az életnek van ritmusa, ciklikussága, súlya és könnyedsége, hossza és rövidsége. Ha ezt szem elől tévesztjük, úgy kiesünk a realitásból, hogy sosem tudunk igazán jól lenni. Pál Ferenc
  4. Mindennek, ami az életünk része, minden embernek, minden kapcsolatnak, mindennek oka van. És ha nagyon figyelsz, akkor kristálytisztán tudod, hogy mi a következő lépés. Olyan, mint egy kirakós, és minden a helyén van. Ahogy idősödünk, mindig előrébb lépünk, és végül azzá válunk, amivé válnunk kell. Beyoncé Knowles
  5. Az élet olyan, mint a tánc: néha az egyikünk vezet, néha a másik, és ha az ember ügyesen csinálja, az egészből valami szépséges kanyarodik ki, még ha belülről néha nehéznek tûnik is a sok lépés és forgás. Laurell Kaye Hamilton
  6. A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek". Steve Biddulph
  7. A ritmus mindig valamiféle rend. Valaminek a szabályos ismétlődése. Mivel a bennünk mûködő ritmusok, mint a légzésé, a szívdobogásé, az életet jelentik számunkra, igyekszünk hasonló rendet teremteni a környezetünkben is. Ezért ismétlődnek szabályosan egy palota ablakai vagy oszlopsorai, ezért menetelnek ütemre a testőrök. Aki közülük elvéti a lépést, bizony könnyen hasra esik.
  8. A távolság segít másként látni a dolgokat.
  9. Az évekkel az ember változik, s változik a dolga a világban. Ideje van a társaslétnek és ideje az egyedüllétnek. A magány ajándék. Elmélyülni való alkalom. Akit nem ér el, vagy aki nem tudja, mit kezdjen vele, mindenképpen veszít. Akkor is, ha nem tud róla. Schäffer Erzsébet
  10. Addig él egy kapcsolat, amíg tartunk valahová, de nem kötelező fej-fej mellett haladnunk, szabadon követjük egymást. Bár ő élesen érzékeli, hogy lemaradok tőle, mégis tudja, hogy mikor haladnék kicsit egyedül az úton. Magányomba burkolódzva új élmények érnek, ezek megújítanak, frissítenek, időt hagynak, hogy rácsodálkozzam a körülöttem lévő dolgokra. Szükségem van ilyen időszakokra is. Mindvégig látjuk egymást, lehet közeli vagy távoli a sziluettje, élesen kirajzolódó, vagy homályos, ő mindvégig ott van, és engem mindannyiszor bevár.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat