Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mintha mindenütt, ahol érintettem, átlüktetett volna a szíve a bőrén. Imbolygott körülöttünk a tér, hiszen nem mi imbolyogtunk benne. Mozdulatlanul, egymás szorításába nyûgözve álltunk. Szelídítgette a két gyöngéd ajkával a szájam, kényeztessem én is az enyémmel az övét.

Szilvási Lajos
🔮 Jövőkép 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ajkunk közti üresség életre kelt, kísértett, kínzott. Olyan közel volt, és a testem úgy válaszolt az érintésére, hogy az egyszerre volt csodálatos és ijesztő. Belehajoltam az ölelésébe, vártam, lélegezni is alig mertem. Becca Fitzpatrick
  2. Alig kaptam levegőt, egész lényem meghajolt szépsége előtt. Szeméből őszinteség sugárzott, mosolya lecsillapította a bennem lévő nyugtalanságot. Finom vonásainak láttán meg akartam őt védeni saját magamtól. Egy pillanatra gyengédséget éreztem közöttünk.
  3. Összesimulva elnyúltunk egymás mellett, felkönyököltem és fölé hajoltam, magára vont, s tovább néztem vonásait, ő az enyémeket. Gyönyörködtünk a velünk játszó szépségben, amíg látni bírtunk, hiszen soha más alkalommal nem foszlott le álarcunk, nem engedtük érzelmeinknek, hogy megmutassák magukat: áttûnve és túltündökölve zártságunkon. Vavyan Fable
  4. Nagyon kell a szája az enyémen, nagyon kell, hogy sütkérezzem a csodálatos, meleg szerelemragyogásban, hogy érezzem, ahogy minden szögletet, minden rést kitölt a lelkemben. Alyson Noel
  5. Mellemen érzem nekilóduló szíve öklözését, az én mellkasomban is számlálhatatlanok a dobbanások. Elharapóznak rajtunk a meghitt szerelmes tünetek. Reagál a test, ez lévén a dolga. Vavyan Fable
  6. Átölel, és magához szorít, a testéből annyi szerelem, rajongás árad, hogy behunyom a szememet, és elmerülök benne. Az érintésbe, az ajka puhaságába olvadok, elveszek a csodálatos, lebegő, súlytalan együttlétben. Mintha felhőkön siklanánk, szivárványokon, dacolunk a gravitációval, kötelékek nélkül. Olyan mély, hosszú, lelkes csókban forrunk össze, amelyből nincs visszaút a földre. Alyson Noel
  7. Két karját körém fonva szorosan magához ölelt. Egy szívdobbanásnyi időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt. Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik. Mostanában nem sokszor volt benne részem. Laurell Kaye Hamilton
  8. Mindent éreztem és átéreztem, amit valaha is életül képzeltem, és ugyanennek az ellenkezőjét is; egyetlen ölelésünkben szerettem és gyûlöltem, szelíden és vadul; lelkem megáradt, testem elernyedt, gyönyörû őrület ringatott, röpített, s lágyan ejtett el, akár egy pihét. Vavyan Fable
  9. Bőre libabőrös lett, amikor egy csodálatosan édes érzés szétáramlott az egész testében. A lány hangjának zenéje, beszédének ritmusa és szavainak zengése betöltötte minden érzékét, megnyugtatta, ugyanakkor meg is vigasztalta. Magához láncolta. J. R. Ward
  10. Nem akarta neki bevallani, hogy elege volt mindenkiből, aki úgy tûnt, hogy vigyázni akar rá. Megérintette az arcát, megsimogatva. Õrülten vert a szíve, és csak ő tudta meghallani. Megsimogatja a haját hátul. Az ujjak érintése egy szenzációs tudatba burkolták. Meg akarta csókolni. Ezt akarta ő is, nem? Akkor úgy érezte, hogy egy szakadék szélén remeg, készen arra, hogy beleessen egy pillanat alatt? Aztán az ajkaik találkoztak, és ő feladta a gondolatait. Csak a csókját érezte, a karjai erejét, amelyek átkarolták, a szívverését a kezei alatt. Amikor beleszédült a karjaiba, volt mellette egy szakadék, amelybe beleesett. Beleszeretett.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat