Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Miután megszülettetek, anya mondott nekem valamit, amit nem egészen értettem. Azt mondta: "most már azért élünk, hogy emlékek legyünk számotokra". Azt hiszem, már értem, mire gondolt. Szülőként az ember a gyerekei jövőjének kísértete.

⚖️ Igazság 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szülés (...) nem csupán gyermeket eredményez. Általa egy anya is megszületik. (...) Valakinek az édesanyja, gondolod róla. És valahol létezik egy gyermek, aki anyává tette ezt a nőt, és akinek a kedvéért megváltoztatta a külsejét, hogy jobban eljátszhassa a szerepet.
  2. Azt mondják, a babával együtt anya is születik. Valóban így van. Ez pontosan azt jelenti, hogy eleinte az anya is olyan, mint egy kisbaba, sok dolgot nem tud még, fel kell nőnie a feladathoz, és ez így normális. Egy féléves kapcsolatban, amikor még alig ismerem a másikat, aki ráadásul nem is tud beszélni, honnan tudnám pontosan, hogy mi baja, amikor sír? Együtt növekszünk és érünk a babával. És fokozatosan tudatosodik csak bennünk, hogy anyák vagyunk. Sterczer Hilda
  3. Mindenki tudja, hogy egy nap bekövetkezik. Természetes, hogy átéljük a szüleink halálát. De amikor eljön az idő, rájövünk, hogy mégsem készültünk fel rá. Üres gyász kerít hatalmába, az ember felnőtt létére elhagyott gyermeknek érzi magát. Szomorúságot érzünk az elvesztegetett idő miatt, megbánást mindazért, amit nem mondtunk ki, és hálát mindenért, ami szép volt. Cecilie Enger
  4. Gyermekként nagyon nehéz elkülöníteni, függetleníteni magunkat a szüléink érzéseitől, gondolkodásmódjától. Felnőttként már könnyebb kívülről ránézni az egykori helyzetekre.
  5. Én tudom, milyen elveszíteni egy szülőt, akit szerettél, és aki szeretett téged. Tudom, hogy ez kettéosztja az életedet: "előtte" és "utána". Bármennyi idő telt el azóta, bármilyenek is voltak a körülmények, a gyerekben örökké megmarad a fájdalom. Nora Roberts
  6. Érezni jobb, mint érteni, és egy anyának az lenne a dolga, hogy érezze a gyerekét. Az anyák érzik a gyereküket, amikor szülnek, de később már nem érzik, csak irányítják őket. Arra, amerre a gyerek nem akar menni.
  7. A szülővé válás nehéz feladat. Gyerekünk egyik napról a másikra életünk első számú, minden mást maga mögé utasító prioritásává válik. Aki szülővé lesz, minden bizonnyal arra is ráébred, milyen feladattal kellett megbirkózniuk saját szüleinek, és talán elkezdi jobban értékelni őket, azonosulni velük, vagy éppen jobban megérti őket.
  8. Megszelídül az ember, ha gyereke születik. Rájössz, hogy nem halhatsz meg. Élned kell a miatt a kicsi valami miatt, amit létrehoztál. Ugyanakkor semmi nem döbbent rá jobban a halandóságodra, mint az, ha gyereked születik. A jövőt ő jelenti, nem te. És megérted - ilyenkor érted meg igazán -, hogy az életed véges. Az élet túszul ejtett. Nem halhatsz meg, ugyanakkor tudod, hogy meg fogsz halni. Tony Parsons
  9. Szülőnek lenni azt jelenti, hogy az ember egész látható és láthatatlan lényével szüntelenül hat és vizsgázik - ami jó bennünk és tiszta, s ami rossz és koszos: továbbadjuk. Állandó adásban vagyunk, akkor is, ha nem tudjuk. Sőt, főleg akkor! (...) Amit magadban elrontottál, tovább is adod. Nemcsak mint genetikus örökséget, hanem sokkal inkább mint lelki mintát, bûnt és erényt, lényed általad is ismeretlen minőségét. De amit magadban megváltasz - az utódaidban is megválthatod. Müller Péter
  10. Az anyaság arról szól, hogy elfogadod, hogy kevesebb lett az időd és az energiád. De nem fogyott el, bár néha úgy tûnik, hogy mégis. Arról, hogy igyekszel hû maradni önmagadhoz. Ha ez odaveszne, milyen anya lehetnél? A dolgok mindig változnak, függetlenül attól, mennyire szeretnénk, hogy ne így legyen. Minden nap készíthetsz egy fotót a gyerekedről, és minden nap idősebb lesz rajta. Ez tény. Szívszakasztó tény, de azért tény. Szóval szakítsd le minden napnak a gyümölcsét. Nézd meg a gyerekeidet, mert ők tudják, hogy éljék meg a szélsőséges szenvedélyek rövid villanásait. Ha másért nem, azokért a pillanatokért érdemes élni. Segítenek, hogy emlékezz rá, ha hagyod, hogy megtegyék. Érezd magad szerencsésnek, hogy egy darabig még melletted vannak.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat