Ugrás a tartalomra
Most meg találtam rólam egy képet,
kicsi vagyok, még hunyorgok, s félek,
s ahogy nézem, hát egyszer csak látom,
Õ már ott állt mellettem.
Kapcsolódó idézetek
-
Mosolyom mögé néztél,
és bánatot láttál;
én benned magamra leltem,
én a tiéd vagyok, mert rám találtál.
Ákos
-
Most találkozom vele, aki éppen úgy tudja, hogy jövök, mint én, hogy vár rám, vele, aki minden lépésének értelmét abban látja, hogy közelebb hozza hozzám, vele, aki minden idegen szemébe kutatva néz: hátha én vagyok, ha vonatba ül, azzal száll fel, hogy hátha várok rá bent, hall egy nevet, úgy érzi, hogy az enyém, hangot, s azt hiszi én vagyok, vele, végre találkozom ott a majorban, a fák alatt hever és vár, közben olvas, hogy az időt elüsse, mikor meglát, felkel és jön, kérdezés, szó nélkül jön, abban a pillanatban minden megoldódott. (...) Egészen nyugodt vagyok. Csepp szorongás sincs bennem. Először életemben nem félek.
Hamvas Béla
-
Amit teszek, már érted
és veled, mert most vagy
végképp itt és velem.
Takáts Gyula
-
Lehetnek szomorú pillanataim, zavaros gondolataim, de fölöttem itt van a nagy Én, aki mindent ért, és nevet a gyötrődéseimen.
Paulo Coelho
-
Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.
Váci Mihály
-
Amikor bennem legnagyobb
volt már az inség,
akkor mutatta meg szived,
hogy van még segítség:
akármennyi a kín s az undor
akármilyen nagy,
mind-mind elmúlik csendesen,
ha te velem vagy.
Szabó Lőrinc
-
Az én fájdalmam enyhül, hogyha melletted lehetek. Begyógyítod a sebeket, amiket ejtettek rajtam.
-
Előző nap még nélküle is volt értelme az életemnek. Most viszont szükségem volt arra, hogy mellettem legyen, hogy meglássam a dolgok valódi fényét.
Paulo Coelho
-
Az ember áthidalja a saját félelmét, ha látja a másikét. Ez sokat segít az életben.
-
Ami régen nehéz volt, most könnyû, mert itt vagy velem. És ami régen könnyû volt, most könnyebb veled.