Ugrás a tartalomra
Most nem akart tőle mást, csupán megnyugtató közelségét. Érezni akarta meleg testét az övé mellett, leheletét a mellkasán, szívverését az övén. Szerette volna ugyanazt a békességet nyújtani neki, amit tőle kapott.
Kapcsolódó idézetek
-
Annyira féltem, hogy az érintései csak tovább mélyítik a sebeimet. De amikor vele voltam, a fájdalom egy csapásra elmúlt. Mintha csak gyengéden átölelt volna a szívével. Vele boldognak éreztem magam.
-
És akarta, hogy ő szeresse. A szívét akarta. Akarta ezt a férfit, aki ismerte a szerelmet, aki tudta, mi az odaadás és a kötődés.
Sherrilyn Kenyon
-
Két karját körém fonva szorosan magához ölelt. Egy szívdobbanásnyi időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt. Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik. Mostanában nem sokszor volt benne részem.
Laurell Kaye Hamilton
-
Abban a pillanatban olyan közel akartam lenni hozzá, amennyire csak lehetséges. Azt akartam, hogy soha ne hagyjon el. Az életem részének akartam abban a percben, és másnap, és a rákövetkező napon. Szükségem volt rá, mint még senki másra.
Becca Fitzpatrick
-
Maga is egyre többet adott neki magából, a gondolataiból, legbensőbb énjéből, bizalmas vallomásokban, amit éppoly édes adni, mint kapni. Oldottabbnak érezte magát vele, őszintébb volt, leplezetlenebb, bizalmasabb, mint másokhoz, és ezért még jobban szerette. És azt is érezte - és ez az érzés nagyon értékes a nőknek -, hogy csakugyan ad, hogy valakire úgy rábízza mindenét, amije csak van, ahogy még soha senkire.
Guy de Maupassant
-
Nem olyan csók volt, mint először, nem az az éhes, vágyakozó, kétségbeesett csók. Nem hasonlított egyetlen csókra sem életemben. Olyan lágy volt, akár egy csók emléke, olyan óvatos, mintha csak az ujjaival simította volna végig az ajkaimat. A szám kinyílt és mozdulatlanná vált. Nagyon csendes volt, suttogás, nem kiáltás. Keze megérintette a nyakamat, a hüvelykujja az állkapcsom alatti bőrhöz simult. Nem azt mondta az érintés: több kell. Azt mondta: ezt akarom.
Maggie Stiefvater
-
Nem csak arról szólt az egész, hogy majdnem elvesztettem (...), és a közelemben akartam tartani. Nem csak a vágyról. Hanem arról, hogy úgy aludtam el, hogy (...) mellkasa a hátamhoz simult, és éreztem, ahogy a szívverése az én szívem ütemére lassult. Arról, hogy felnőttem, és rájöttem, hogy az ölelő karja, az illata, amikor alszik, a szuszogása maga az otthon, és minden, amit csak egy nap végén kívánhatok.
Maggie Stiefvater
-
Alig kaptam levegőt, egész lényem meghajolt szépsége előtt. Szeméből őszinteség sugárzott, mosolya lecsillapította a bennem lévő nyugtalanságot. Finom vonásainak láttán meg akartam őt védeni saját magamtól. Egy pillanatra gyengédséget éreztem közöttünk.
-
Néha az igazi pihenést az nyújtotta, ha a karjában tartotta a megfelelő személyt, érezte a teste melegét, és tudta, hogy nem megy sehová. Legalábbis nélküle. Az igazi szerelem tölti fel a legjobban az embert, gondolta.
J. R. Ward
-
Azt akarom, hogy valaki megfogja a kezem, hogy valaki átöleljen. Azt akarom, hogy valaki jobban szeressen mindenki másnál. Azt akarom, hogy meséljen nekem valaki, ha mesére vágyom. Akármiről, egy hosszú történetről. És igazából jó lenne, ha jól is végződne.