Ugrás a tartalomra
Nagyon sok ember másnak szeretne megfelelni, és nem önmagának. (...) És ott kezdődik minden baj, ha nem önmagunknak felelünk meg, hanem másoknak: akkor nem a saját életünket éljük, és nem tudjuk önmagunkat megvalósítani.
Kapcsolódó idézetek
-
Problémáink jelentős részét mi magunk okozzuk, mivel nem vagyunk urai önmagunknak. Nem azt mondom, hogy minden rosszért magunkat kell hibáztatnunk, csak azt, hogy nagyobb felelősséget kell vállalnunk a tetteinkért.
-
Az embernek saját magával kell foglalkoznia, nem a másikkal. Mert minden ember más, minden ember másképp tud csinálni valamit, minden ember másképp szeret valamit csinálni. Az rajtam nem segít, ha tudom, hogy X vagy Y valamit rosszul csinált vagy jobban csinált, mint én. Rajtam az segít, ha azt tudom, hogy én mit szeretnék, és azt hogy fogom csinálni.
-
Az embernek vállalnia kell önmagát, nem erőltethet magára olyan szerepet, amely nem neki való. Azzal csak bajt okoz. Magának és másoknak.
-
Az ember élhet úgy, hogy másnak adja ki magát, mint ami. Ha túl sokáig élsz úgy, egyik nap nem találod meg önmagad.
-
Sok emberrel, akikkel az életben találkozunk, az a baj, hogy megjátsszák önmaguk egy olyan verzióját, akinek szerintük lenniük kellene, ahelyett hogy felvállalnák, milyenek valójában.
-
Túl sok ember törekszik arra, hogy az legyen, mint amit mások elvárnak tőle, de ez semmit sem jelent. A lényeg az, hogy önmagad légy!
Kimi Raikkönen
-
Másokért élünk és másokkal élünk - de ennek határa van. Mert önmagunkkal is élünk. Van, amit csak egyedül, magaddal tudsz megoldani. És ha ezt nem bírod megtenni, vagy nem hagysz rá időt, és túl sokat forogsz az emberek között, eljön az a pillanat, amikor a szervezeted védekezni kezd mások ellen.
Müller Péter
-
A legnagyobb kihívás, amivel a legtöbben szemben találják magukat, hogy kellemetlenül érzik magukat amiatt, hogy nemet mondtak. Vagyis ahelyett, hogy saját magukat tennék az első helyre, másokat helyeznek előtérbe, ami elvileg kedves dolog, ám gyakorlatilag megakadályozhat abban, hogy úgy éld az életed, ahogy neked a legjobb.
Julian Brass
-
Ha változást szeretnénk az életünkben, magunkkal kell kezdenünk, nem a szüleinkkel, barátainkkal (...). Minden változás velünk kezdődik. Belülről történik kifelé, nem pedig kívülről befelé.
-
Önmagunk formálásához minél több önismeretre van szükség. Sajnos a legtöbben gyakran másokat akarnak formálni, holott magukon kellene kezdeniük a sort.