Téma
Művész idézetek
-
A gyermekkor nem ér véget a tizennyolcadik életév betöltésével, hanem életünk végéig tart, hiszen egészen addig táplálkozunk azokból az élményekből, amelyek gyermekként értek bennünket. A pozitív hatásokkal gazdagodunk, a negatívakkal pedig meg kell küzdenünk, fel kell dolgoznunk őket. Ezért nem mindegy, hogy mi történik velünk az első tizennyolc évben.
-
Számomra a gyermekvállalás igazi rendeltetésének semmi köze a fajfenntartáshoz, a túlélés parancsoló szükségszerûségéhez, inkább arra szolgál, hogy lezárjuk saját gyermekkorunkat. A családalapítással újra megtapasztalhatjuk mindazt, amit gyermekfejjel éltünk át, de most már érettebb nézőpontból. Stephen King
-
Beszélhetünk szépségről százéves korban is. Nem gondolom, hogy ez korhoz kötött. De százéves korban sokkal összetettebb dolog a szépség, mint húszéves korban. Amikor húszéves korban szépségről beszélünk, akkor elsősorban a genetikáról beszélünk, míg minél idősebbek vagyunk, annál kisebb szerepe lesz a genetikának, és annál nagyobb szerepe lesz annak, hogy mi mit teszünk ebben bele, vagy mi mit várunk el önmaguktól, vagy mi mit akarunk mutatni önmagunkról. Pataki Ági
-
Nem tudhatod előre, hogy melyik lesz életed legfontosabb napja. Amiről azt hiszed, hogy fontos lesz, az úgysem olyan lesz, mint ahogyan azt elképzelted. Ez egy az átlagos napok közül. A legfontosabb nap is normálisan kezdődik. Azokat a napokat a végük teszi a legfontosabbá. (...) A napot, amikor elkötelezed magad valami vagy valaki iránt. A napot, amikor összetört a szíved. A napot, amikor megismerted a nagy Õt. A napot, amikor rájöttél, hogy nincs elég idő, mert örökké akarsz élni. Ezek a legfontosabb napok, a tökéletes napok.
-
Nehéz ellenállni a kísértésnek újrakezdéskor, hogy a múlt év problémáit a szőnyeg alá söpörjük. (...) Ki dönti el, hogy mikor ér véget a régi, és kezdődik az új? Nem jelzik a naptárban, nem szülinap, nem egy új év. Ez egy esemény. Kicsi vagy nagy? Valami, ami megváltoztat minket. Jó esetben reményt ad, vagy egy új életmódot és világnézetet. Elengedjük a régi szokásainkat és emlékeinket. A lényeg az, hogy sose adjuk fel a reményt, hogy lesz egy újabb kezdet.
-
Minden, ami létezett a világon, amikor megszülettünk, az normális és hétköznapi és a világ mûködésének természetes része. Minden, amit tizenöt és harmincöt éves korunk között találnak fel, az új és izgalmas, és forradalmi, és talán karriert lehet csinálni belőle. Minden, amit harmincöt éves korunk után fedeznek fel, az a dolgok természetes rendje ellen való. Douglas Adams