Ugrás a tartalomra
Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek. Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihûl körülötte, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltûrni, mint belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltûrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy hideg éjszakán összebújt néhány sündisznó, hogy kicsit megmelegedjék. Tüskéik azonban a közelséget kényelmetlenné tették, ezért ismét széjjelhúzódtak és fáztak. Ismételt próbálkozások után végül találtak egy olyan távolságot, amelynél még eléggé megmelegedhettek, anélkül, hogy összeszurkálták volna egymást. Ettől kezdve ezt a távolságot illendőségnek és jó modornak nevezték.
-
A sündisznóknak is, amelyek az egész világ ellen tüskéiket szögezik, van egy-egy sima oldala, amelyet egymás számára tartogatnak. A kiegyenlítődésnek, az egymáshoz illeszkedésnek ez a csudája: ez a szerelem.
Nagy Endre
-
Ahogy a fecskék nyáron velünk vannak, a hidegtől ûzve viszont eltávoznak, ugyanúgy velünk vannak a hamis barátok életünk derûs szakában, de mihelyt észreveszik szerencsénk telét, valamennyien elrepülnek.
Marcus Tullius Cicero
-
A tüskéket legjobb, ha kihúzza az ember, hogy ne böködjék érzékeny részeit. Vannak viszont, akik még önmagukba is egyre beljebb és beljebb szurkálják. Pedig nem is fakírok.
-
- Sündisznó. El lehet tréfálkozni azon, hogy távoli rokonunk.
- Talán nem is tréfa (...). Hasznos állat, mint mi vagyunk, és a fajta tapasztalatai megtanították (...), hogy alkalmasint azonnal begubóddzon a tüskéi közé.
Szilvási Lajos
-
Minden igazi találkozás: tûzrakás. Amíg a közelében vagyunk, szép lesz az életünk, szeretettel teli, és megfeledkezünk arról, hogy néhány lépéssel arrébb fagy van, vaksötét és dermesztő ridegség.
Müller Péter
-
Nekem nagyon fontos a szabadság. Ha azt érzem, hogy korlátok közé vagyok szorítva, akkor mint a sündisznó, tüskéket eresztek, és mindenki hagyjon békén.
-
Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerûen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyûjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt!
Márai Sándor
-
Néha az emberek viselkedésükkel boldogtalanságba vagy veszélybe sodorják magukat. Konfliktust keltenek, amikor nincs rá szükség. Akkor is benne maradnak egy bántalmazó kapcsolatban, ha lenne lehetőségük kilépni belőle. Látszólag ok nélkül feladják a saját céljaikat. Az irracionálisnak tûnő viselkedés érthetővé válhat, ha kiderül, mi célt szolgál. Néha azért veszekszünk valakivel, mert a heves érzelmek miatt kevésbé érezzük magunkat magányosnak. Ha gyûlölnek minket, az is jobb, mintha nem vennének rólunk tudomást. Néha jobb együtt lenni bárkivel, mint egyedül lenni. Néha könnyebb feladni valamit, mint kudarcot vallani. Néha jobb a betegség miatt kudarcot vallani, mint egyszerûen csak kudarcot vallani. Tudatalattink énünk védelmében kialakított pótcselekvései értelmetlennek tûnnek, ha nem tudjuk, miért alakultak ki.
-
A fal ember és állat közt könnyen leomlik. Mi mindannyian egy nagy családhoz tartozunk, és ha magányosak vagyunk és boldogtalanok, a távoli rokonok barátságát is szívesen fogadjuk. Õk ugyanúgy szenvednek, ha fáj nekik valami, ők ugyanúgy élelemre, melegségre és egy kis szeretetre vágynak, mint mi, emberek.