Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem a lebegő szentek, a jelenések, a csodás gyógyulások az érdekesek számunkra mindennapi életünkben, hanem a Természet fantasztikus titkai, és örökké csodálkozom azon, hogy az emberek milliói nem csodálkoznak az élet minden pillanatában! Olyan magától értetődőnek vesznek mindent.

Szentkuthy Miklós
🤲 Elfogadás 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A természet nem úgy jelenik meg előttünk, mint vak erők káosza, nem úgy, mint energiának és anyagi részecskéknek a kusza keveréke; éppen ellenkezőleg, nyilvánvaló rend van benne. A bolygónkon tévelygő emberek számára Isten lényege mély titok marad, mindazáltal a természet megfigyelése nem hagy kétséget az Õ létezésének valósága felől.
  2. Nem arról van szó, hogy az élet ne lenne tele csodákkal. Sokkal többről: az élet csodálatos, és aki megszûnik ezt magától értetődőnek venni, rögtön meg is látja. Anthony de Mello
  3. Van valami, amin mindig csodálkozom; az, hogy értéket tulajdonítunk olyan emberek létezésének, akik a legkevésbé se érdekelnek bennünket. Úgy teszünk, mintha azt hinnők, az élet már önmagában valami becses valami. Holott a természet arra oktat bennünket, hogy semmi se hitványabb és semmibb. Azelőtt az emberek kevésbé szentimentáliskodtak. Mindenki végtelen becsesnek tartotta a saját életét, és semmiféle megbecsüléssel se viseltetett mások élete iránt. Ezzel közelebb jártak a természethez: arra születtünk, hogy felfaljuk egymást. Anatole France
  4. A tudás megszerzésével sem tûnnek el a csodák és a rejtélyek a világunkból. Mindig lesznek újabb felfedezendő titkok. Anais Nin
  5. Semmi sem tölt el nagyobb csodálattal, mint az, ha valami ellene szegül a természet törvényeinek, ha valami megmagyarázhatatlan hirtelen megbolygatja jól berendezett, megszokott kis világunkat. Howard Phillips Lovecraft
  6. Nem hiszek a csodákban. A természetnek törvényei vannak, minden ezek szerint történik. Miért lennének mérhető, kiszámítható törvények, ha néha csak úgy összevissza történne valami? A csodának semmi értelme sincsen. Csányi Vilmos
  7. Az élet csoda! Fantasztikus, kiismerhetetlen csoda! Csak az a baj, hogy nem minden csoda boldogít. Müller Péter
  8. Nincs fantasztikusabb, nincs rejtélyesebb, mint a mindennapi ember, az élet maga - s az a kiirthatatlan, belénk vésett törvény, hogy az őrjítő viszonylagosságban és a megakadályozhatatlan változásban is rendíthetetlenül, csak-csak keressük a rendíthetetlenséget. Jókai Anna
  9. Csoda az, ami bennünk és körülöttünk van - de nem vesszük észre. Amíg éljük, azt hisszük, természetes... Csak amikor elmúlt már, döbbenünk rá, hogy csodában éltünk. Utólag. De akkor már késő. Müller Péter
  10. Sajnos hajlamosak vagyunk folyamatosan valami nagy csodára várni, pedig az élet nem csodákból, hanem apró örömökből áll. Kovács Kati
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat