Nem bizonyított tény, de aki hallgat a szívére, azt tudja, mit érez. Büszkeséget, mert valamit helyesen tett, örömet, hogy megmentett egy életet, vagy kétséget, hogy neki volt-e. Keserû emlékeket arról, aki darabokra törte a szívét, végtelen ürességet, mert soha nem szeretett igazán, mérhetetlen dühöt, mert nem tudja, összetört szíve meggyógyul-e valaha. Mégis, ha az ember hisz benne, össze tudja ragasztani a darabkáit, de soha nem lehet tudni, mikor lesz újra hely az ember szívében, és hogy ki foglalja majd el.

Kapcsolódó idézetek

1. Sohasem könnyû, ha összetörik a szívedet. Egy kis darabja mindig törött marad. De ezt próbálod átvészelni, ahogy tudod. És egy nap ráébredsz, hogy csak egy kis része tört össze, és még nagyon sok van épen.
2. Az emberi szív egyvalamire vágyik. (...) Hogy megismerjék. El lehet fojtani. El lehet sorvasztani. El lehet zárni, és körbe lehet keríteni. El lehet hallgattatni, és rá lehet csukni az ajtót. Ládába lehet csukni, és el lehet ásni. Be lehet falazni. Végül azonban a szív vágyai ledöntik az ajtót, feltámadnak, és megrepesztik a vakolatot. Nincs az a bilincs, amely örökre béklyóba kényszerítené. Bárki, aki azt hiszi, képes rá, becsapja önmagát. És a körülötte élőket. A remény sosem hal meg. Charles Martin
3. Vannak rejtélyek, amelyekre soha nem derül fény. Az ember élete tovább folytatódik a tudatlanság és a félelem ellenére is, és lehet, hogy a bizonytalanságot olykor már elviselhetetlennek érzik, mégis eltûrik valahogy, amíg a szívük meg nem szûnik dobogni. Steven Saylor
4. Igazán szeretni csak egyszer lehet. Az első szerelem emlékét soha semmi sem törülheti ki a szívből, megmarad az állandóan s még a későbbi években is édes visszaemlékezése­ket kelt a szívben. Vannak ugyan olyanok is, akik sokszor tudnak szeretni, de ezek nem ismerik azt az égig emelő szent érzelmet, amely vagy boldoggá vagy örökre boldogtalanná teszi az embert.
5. Keveset ér az ember, aki soha nem esett kétségbe. Csak az tudja méltányolni a sikeres élet örömét, aki megtapasztalta ezt a nyomasztó érzést. Csak aki a saját bőrén érezte a csapásokat, amelyekkel sújt minket a sors, hogy próbára tegyen mennyire álljuk az ütéseket, csak az mondhatja teljes bizonyossággal: "Erős vagyok. Meg tudom csinálni."
6. Azt hinné az ember, hogy a fájdalmat feldolgozza, de valójában sosem felejti el. Hiába lesz jobb, az az érzés mindig is ott lesz a szívében.
7. Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit mások diktálnak. Ritkán találkozni ilyen emberekkel, de ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsanak el a kétségek és gyötrelmek, hogy jó abban hinni, hogy nincs "nem tudom", hogy nincs "úgyse sikerül" vagy "lehetetlen". Õk emlékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, a lehetetlen nem létezik.
8. Az embernek néha bele kell vágnia olyasmibe, amit helyesnek érez - azzal vége. Úgy értem: amiről a szíve azt súgja, hogy meg kell tennie. És ha utána elkezd rágódni a dolgon, és úgy érzi, megfeküdte az agyát, amit mûvelt, úgy, mintha a gyomrára ment volna, olyankor megbánja, és azt képzeli, rosszul tette. (...) Csak épp az nem jut az emberek eszébe, hogy nem a szívükben kellene kételkedniük, hanem éppenséggel ezekben a kétségekben. (...) Arról pedig, amit az ember szíve rejt - a legjobb nem beszélni. Stephen King
9. Azt nem remélem, hogy valaha boldogok lehessünk együtt; hogy ő nekem valaha bármi örömet adhasson. Ahhoz nincs hitem. De hiszem, bizonyos vagyok felőle, hogy az út, melyen ő elindult, ide, e ház küszöbéhez visszavezet; hiszem azt, hogy egykor összetörve, megalázva, az egész világtól gyûlölve, eltaszítva ide fog vánszorogni az utolsó menedékéhez. És akkor az, akit senki sem szeret többé, fog találni egy szívet, aki sohasem szûnt meg őt szeretni, s akinek akkor nem lesz egyéb életgondja, mint az ő sebeit, amiket a világból elhozott, begyógyítani, s a szennyfoltokat, amiket homlokán elhozott, letisztogatni. Ez az én erős hitem! Jókai Mór
10. Ekkor már tudta, hogy nem csak egyféleképpen tud összetörni egy szív. Néha az élet súlya, a felelősség, a születése folytán kapott feladat és a sok teher is elég ahhoz, hogy úgy agyonnyomja, hogy levegőt se kapjon. Még akkor sem, ha a tüdejének semmi baja. Néha pedig a sors kegyetlensége a felelős érte, amely messzire sodorta attól az úttól, ahol úgy gondolta, hogy majd megállapodik. Néha csupán a kor, a fiatalsággal szemben. Vagy a betegség az egészséggel szemben. De attól is lehet, hogy csak belenézel a szerelmed szemébe, és a hála, amelyet érzel, amiért ott van veled, oly hatalmas, hogy a szíved túlcsordul... hiszen megmutattad a legbelső énedet, és ő nem menekült el, nem fordított hátat; elfogadott és szeretett, melletted volt örömben és bajban... vagy mindkettőben egyszerre. J. R. Ward