Ugrás a tartalomra
Nem csak a szerelemben, de a barátságban is létszükséges az érzelemnyilvánítás, még akkor is, ha teljesen nyilvánvaló: a felek rajonganak egymásért.
Kapcsolódó idézetek
-
A szerelem nem csupa érzés, a szerelem arról is szól, hogy bebizonyítsd, szeretsz.
-
Minden embernek szüksége van arra, hogy valakinek szüksége legyen rá. Néhány ember számára ez ugyanolyan fontos, mint a vágy, a csodálat és a szerelem.
Fredrik Backman
-
Fontosak a találkozás körülményei is, tudjuk, hogy könnyebben lobbanunk szerelemre, ha már felkavart egy másfajta érzelem, mint mondjuk a meglepetés, vagy akár a félelem vagy az együttérzés.
Francois Lelord
-
A szerelem szerelmet kíván cserébe, de a szerelemnek ezenkívül szüksége van emberi megbecsülésre is, ezt már eleve feltételezi a másikról.
-
Az igazi szerelem több, mint egyszerû romantikus vonzalom, az barátság is egyben.
Adam J. Jackson
-
A szerelem nem valami olyasmi, amit meg kell "találnunk". A szerelem folyamatosan körülöttünk van, és csak a megfelelő körülményekre vár, hogy felfedje magát. Egyszerûen nem szabad, hogy elkerülje a figyelmünket. Gyakorlást igényel, hogy kitárd a szíved, sebezhető merj lenni, és kényelmes legyen számodra a bensőséges viszony.
-
A szerelem megköveteli a szeretett lény jelenlétét.
Paulo Coelho
-
A kapcsolatok erőfeszítést igényelnek, az már biztos. Persze muszáj, hogy két személy között legyen egyáltalán valamilyen szintû kapcsolat, ahhoz, hogy aztán dolgozni lehessen rajta.
J. R. Ward
-
A barátság megszületéséhez közös, mindkettőtök életében megjelenő élményekre, érzésekre és gondolatokra van szükség. Mivel ez az érzés mindig rólatok szól, ezért szükség van a közös érdeklődési körre, akárcsak arra, hogy kölcsönösen tudjátok tisztelni és megbecsülni a másikat. A barátsághoz mindig kell egyfajta kétoldalúság, sőt, az igaz testvériességet mindig az őszinte kölcsönösség hozza létre.
-
A szerelem nem egy különálló elvont fogalom, a szeretet és szimpátia is szerelem, csak az adott esetekben más és más formában jelentkezik, és mi különféle nevekkel illetjük.
Sabahattin Ali