Ugrás a tartalomra
Nem élhetünk igazságot hazudva,
Egy a közös bennünk, hogy nem bízunk magunkban.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha azt mondjuk, hogy nincsen bûnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.
Biblia
-
Hazudnunk kell, mert elvárják tőlünk, mert nemigen viselik el az igazságot, és mi sem viseljük el önmagunkat minden ellentmondásunkkal együtt. Hazudnunk kell, mert félünk az igazmondás következményeitől.
Popper Péter
-
Nem szabad megsértődnünk, ha mások eltitkolják előlünk az igazságot, hiszen mi magunk is gyakran eltitkoljuk saját magunk előtt.
Francois de La Rochefoucauld
-
Egymásnak mi tán sosem hazudtunk
csupán egyikünk sem tudott soha
bár egyetlenegy olyan igazságot
ami az lett volna a másiknak is.
Simonyi Imre
-
Nem tudunk élni? Valóban nem. Legfeljebb csak úgy, ha csaláshoz, a képmutatáshoz, a hazugsághoz folyamodunk. Tartósabb kapcsolatainkat ezeknek a rozsdája futja be. Kezdetben túl sok az illúziónk, túl nagy a bizalmunk, s mikor csontvázra vetkőzik előttünk a világ, elsápadunk, kapkodunk levegőért, kezünket szemünk elé kapjuk, védekezünk. Védekezünk, ahelyett hogy valamilyen módon az igazságot keresnénk.
Csoóri Sándor
-
Rendszerint nem azért vannak titkaink a barátaink előtt, mert nem bízunk bennük, hanem inkább azért, mert nem bízunk önmagunkban.
Francois de La Rochefoucauld
-
Még ha a legjobb szándék vezérli is a hazugságot, elveszi tőlünk a fényt, és sötétben nem lehet élni.
-
Lehet-e hazugság nélkül élni? Valószínûleg nem lehet. És mégsem tudunk ebbe belenyugodni. Valaki hazudik bennünk, valaki pedig haragszik érte. Ketten volnánk?
Popper Péter
-
Bizonyos fokig mindnyájan becsapjuk önmagunkat: senki sem bírja el a teljes igazságot úgy, hogy ne vágja meg magát, bármerre fordul.
Mark Lawrence
-
A hazugság nem csak az, amit kimondunk, hanem az élet, amit élünk.