Ugrás a tartalomra
Nem jártam még mindenütt, de rajta van a bakancslistámon.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt hiszem, mindannyian vezetünk egy privát bakancslistát, mely talán nincsen papírra vetve, de valahol megvan.
-
Egy bakancslista mindig változatos. Előfordul, hogy csak a magunk elé kitûzött célokat tartalmazza, mint például a regényírás. Az is lehet, hogy olyan nagyra törő kalandokat gyûjt össze, mint a föld hegyeinek megmászása. Kerülhetnek bele apró feladatok is, mint eladni valamit, amit mi magunk készítettünk. (...) Hogy mitől lesz valami olyan fontos, hogy a bakancslistára kerüljön? Attól, hogy még nem tettük meg, de nagy örömöt okozna, és egész életre szóló emlékké válna számunkra.
-
Talán nem ott kötöttem ki, ahová eredetileg elindultam, de lehet, hogy éppen ott vagyok, ahol lennem kell.
-
Itt vagyok, pedig akárhol lehetnék.
Ismerős Arcok
-
Egy utazó vagyok, jártam már mindenfele.
Nekem ez, másnak más az élete.
-
Bár mindent nem tudok, tudásom nem kevés.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Mindenhol jó, de legjobb útközben.
Földvári András
-
Azt hiszem, oda megyek, ahova akarok. Bárcsak tudnám, hová menjek.
Layne Staley
-
Nem minden vándorút céltalan.
John Ronald Reuel Tolkien
-
Eljöttem onnan, de ez nem jelenti azt, hogy magam mögött hagytam.
Nora Roberts