Ugrás a tartalomra
Nem kérdezhetjük meg a vásárlóktól, hogy mit akarnak, mert mire előállítanánk azt a dolgot, addigra már valami teljesen mást akarnának.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem azzal tudunk segíteni a másiknak, hogy azt mondjuk neki, amit hallani akar.
Sándor Alexandra Valéria
-
Az emberek általában nem tudják, hogy mit akarnak, kivéve azt a pillanatot, amikor már akarnak valamit.
Lucius Annaeus Seneca
-
Úgy nem lehet semmit létrehozni, ha közben már eleve az értékesítésén gondolkodsz. Azt utólag kell kitalálni.
Geszti Péter
-
Miközben azon aggódnunk, hogy mások mit gondolhatnak rólunk, nem halljuk meg, amikor elmondják, amit valóban gondolnak. Márpedig ha nem halljuk meg, válaszolni sem tudunk rá.
Amy Cuddy
-
Az emberek gyakran nem tudják, hogy mit akarnak, amíg meg nem mutatod nekik.
Steve Jobs
-
Amire az ember nem kérdez rá, arra nem kap választ.
-
A másik teljes megismerése (...) lehetetlen, már csak azért is, mert megválogatjuk, mit fedünk fel egymás előtt.
Irvin David Yalom
-
Vannak emberek, akiknek - hacsak nem értik már eleve a dolgot - hiába magyarázunk bármit is.
Yogi Berra
-
Lehet, hogy pont azért nem tudunk szeretni, mert arra vágyunk, hogy bennünket szeressenek, vagyis a másiktól várunk valamit (szeretetet), ahelyett, hogy követelmények nélkül fordulnánk hozzá, és beérnénk puszta jelenlétével.
Milan Kundera
-
Kérdezni nehéz, mert a jó kérdés nem feltételezi az előre kikalkulált választ.
Darvasi László