Ugrás a tartalomra
Nem lehet elhatározni, hogy holnaptól gyûlöljük azt, aki szeretünk, vagy szeretni fogunk egy utált személyt. Nem a szándékon múlik, hogy valaki vonzó-e számunkra (...) vagy visszataszító.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember ilyennek vagy olyannak ítél valakit, azután pont az ellentétét látja meg benne. Eleinte szeret, majd a végén meggyûlöl valakit; vagy kezdetben közömbös iránta, később pedig már imádja. Sosem lehetünk biztosak benne, ki vagy mi lesz létfontosságú a számunkra, sem abban, hogy kinek vagy minek tulajdonítunk majd jelentőséget. Meggyőződéseink mulandóak és ingatagok, még azok is, amelyeket a legszilárdabbaknak vélünk. Akár az érzelmeink. Nem szabadna bíznunk magunkban.
Javier Marías
-
Az embernek nem adatott meg, hogy érzelmeit akaratlagosan szabályozza. Nem határozhatja el, hogy ezen túl gyûlölni fogja azt, akit szeret, vonzónak találja majd, akitől megundorodott. Az érzelmi reakciókat csak észrevenni, konstatálni lehet. Egyedül a viselkedést lehet szándékosan változtatni.
Popper Péter
-
Természetes emberi dolog, hogy nem szerethetünk mindenkit egyformán. Vagyis nem érezhetjük mindenki iránt azt, amit a szeretett személyek iránt érzünk. De ez nem jelentheti azt - még ha ellenségünk, rosszakarónk is az illető -, hogy szerencsétlenséget, szenvedést, rosszat kívánunk neki, netán a halálát kívánnánk. Ez nagyon embertelen, erkölcstelen kívánság lenne.
-
Az, hogy megtartsunk valakit, vagy elveszítsünk, nem tőlünk függ... megtartani csak azt lehet, aki meg akar maradni.
-
Az ember jól tudja, hogy nem számít, mi történik vele éppen, kit veszített el nemrégen, mennyire gyûlöli az egész világot, vagy milyen helytelen vonzalmat érezni valaki iránt, mielőtt elfogadná, hogy meggyógyult. De emberek vagyunk, és mihelyst vonzalmat érzünk valaki iránt, ettől nem tudunk elvonatkoztatni. Ilyen a természetünk. Az már más kérdés, hogy engedünk-e a vonzalomnak.
-
Nem szeretjük azt, aki arra kényszerít bennünket, hogy ne azok legyünk, amik vagyunk, de azt sem szeretjük, aki arra kényszerít, hogy azoknak mutatkozzunk, amik vagyunk. Azt szeretjük, aki azt hiszi, hogy azok vagyunk, amik lenni szeretnénk.
Paul Valéry
-
Nem azért gyûlölünk embereket, mert azok rosszak. Annak mondjuk őket, azzá tesszük őket, mert kell valaki, akit gyûlölhetünk.
-
Nem akaratunktól függ, hogy örökké szeressünk valakit, mint ahogy az sem függ akaratunktól, hogy ne szeressünk.
Jean de La Bruyére
-
Ha gyûlölünk valakit, akkor annak képében olyasmit gyûlölünk, ami bennünk van. Ami nincs meg bennünk, az nem zaklat fel.
Hermann Hesse
-
Ha gyûlölünk valakit, akkor annak képében olyasmit gyûlölünk, ami bennünk van. Ami nincs meg bennünk, az nem zaklat fel.
Hermann Hesse