Ugrás a tartalomra
Nem mindenki azzal a feladattal érkezett erre a világra, hogy meggazdagodjon, viszont ugyanolyan nagy igazság az is, hogy senki sem azért született, hogy szenvedjen, illetve, hogy szegénységben és szükségben éljen. Mindannyiunknak szüksége van valamennyi pénzre ahhoz, hogy a küldetésünket elérhessük, teljesíthessük.
Kapcsolódó idézetek
-
Embernek lenni nem adottság, hanem feladat. Nem készen születünk embernek, hanem azzal a meghívással születünk, hogy legyen belőlünk ember.
Jelenits István
-
Szeretetre és szabadságra születtünk mindannyian. Ám az igazi szabadság nem azt jelenti, hogy azt tesszük, amit csak akarunk, hanem hogy félelem nélkül élhetünk.
Susanna Tamaro
-
Minden ember missziót teljesít. Mindenki születik valamire, ez az életnek egyetlen értelme.
-
Az emberek nagysága nem a gazdagságban vagy a hatalomban rejlik, hanem a jellemben és a jóságban. Minden ember ugyanúgy ember, mint a többi, minden embernek vannak hibái és hiányosságai, de születésétől fogva mindenkiben rengeteg jóság is van. S ha az ember arra törekedne, hogy inkább felszínre hozza a jóságot, mint elfojtsa magában, s a szegény embereknek megadná azt az érzést, hogy ők is emberek, ehhez nem csak pénzre vagy vagyonra van szükség, mert ebből nincs mindenkinek elajándékozni valója.
Anne Frank
-
Az, hogy szegénynek születtél, még nem jelenti azt, hogy annak is kell maradnod. A pénz különös dolog. Oda megy, ahol igazán akarják.
Agatha Christie
-
Mindenkinek dolgoznia kell, még ha nem is pénzért teszi. Azért kell dolgozni, hogy megvalósítsd önmagad.
Sunday Adelaja
-
Mindnyájan arra születtünk, amit csinálunk (...). Ahhoz van tehetséged, amivel a megélhetésedet megszerzed, mindegy, hogy mivel.
Ernest Hemingway
-
A tudatlan emberek azt hiszik, azért jöttünk a világra, hogy harcoljunk, háborúzzunk, párosodjunk, és utódokat nemzzünk. Nem! Az a mi feladatunk, hogy gyarapítsuk a tudásunkat. Ezért jöttünk a világra.
Elif Safak
-
Nem a szegénységre kell odafigyelni, hanem a vagyonra, és az ezzel járó hatalomra, melyet éppúgy lehet jó, mint rossz cél érdekében felhasználni.
Napoleon Hill
-
Nem azért születtünk, hogy állandóan féljünk. Azért születtünk, hogy boldogok legyünk. A csecsemők mindenen nevetnek. Arra születtünk, hogy boldogok legyünk és jobbá tegyük a világot.
Dean Ray Koontz