Elif Safak

Az embernek néha szüksége van térképre. Nem egy olyan hely térképére, ahol még sosem járt, vagy ahol gyakran megfordul, hanem olyan hely térképére van szüksége, ahova soha többet nem tud elmenni. Egy térképre, amely bizonyítja, hogy a hely mindig is létezett, és nem csak álom volt a múltja. Egy térképre, amely biztosíték rá, hogy a hely mindig ilyen marad, és amely megszabadítja a jövőt a reménytelenségtől.

A rossz élményeket víztükörre írd, a jókat vésd márványba!

Hiába menekülsz el a világ legtávolabbi szegletébe, ott sem szabadulhatsz önmagadtól.

Öröm és bánat, kétség és remény közepette egyenként, mégis együtt, lassan, ugyanakkor végtelen nagy sebességgel úgy forgunk, siklunk körbe-körbe, mint a vízfolyam. Még ha térdig gázolunk is saját vérünkben, akkor sem hagyjuk abba a Szerelem felé való forgást, a Szerelem előtti tisztelgést.

Sorsunkban nem az út egésze, hanem csak egy része előre meghatározott. Adott az útvonal, de mi, utazók döntünk valamennyi kanyarnál és elágazásnál. Nem vagyunk az élet urai, de nem is vagyunk teljesen kiszolgáltatva neki.

Életünk olyan, mint egy színes játék. Egyesek annyira komolyan veszik ezt a játékot, hogy sírnak és valósággal belebetegszenek. Mások alighogy kézbe veszik, összetörik és elhajítják. Vagy túlzottan sokra tartjuk, vagy nem becsüljük eléggé.

A mennyországot és a pokolt ne a jövőben keresd! Mindkettő a jelenben található. Valahányszor viszonzást nem várva, feltétlenül és önzetlenül szeretünk valakit, tulajdonképpen a mennyekben járunk. És valahányszor veszekszünk, gyûlölködünk, irigykedünk vagy bosszút táplálunk mások iránt, bucskázunk alá egyenesen a pokol fenekére.

A szerelem nélkül leélt élet hiábavaló. Ne kérdezd, hogy vajon az isteni, az eszményi, a világi, az égi vagy testi szerelmet kell-e keresned! Az ellentétek ellentéteket szülnek. A SZERELEM-nek nincsen szüksége jelzőre vagy definícióra. A szerelem önmagában külön világ. Vagy benne vagy, a középpontjában, vagy kívülállóként csak vágyódsz utána.

Sohasem késő feltenni magunknak a következő kérdést: vajon készen állok rá, hogy megváltoztassam az életemet, és én magam is megváltozzam? Nem számít, mennyi idősek vagyunk, és mi minden történt már életünkben; teljesen megújulhatunk.

Ha azt várod, hogy mások tiszteljenek, szeressenek, törődjenek veled, előbb neked kell magadat tisztelned és szeretned. Aki nem szereti önmagát, azt mások sem tudják szeretni.

A valódi szenny nem kívül, hanem belül, nem a ruhánkon, hanem a szívünkben található. Minden más folt - tûnjék bármennyire makacsnak is - mosással kitisztítható, vízzel lemosható. Az egyetlen szennyeződés, amelyet nem lehet mosással eltávolítani, a szívünkbe végérvényesen beleivódott irigység és gonoszság.

Felesleges időtöltés azon rágódnod, vajon hová vezet az út. Neked csupán az a feladatod, hogy megtedd az első lépést. A többi úgyis jön magától.

Az élet is olyan, mint a sakk. Bizonyos lépéseket azért teszünk meg, hogy nyerjünk, másokat pusztán azért, mert így kívánja a játék menete, és emiatt kikapunk.

Véletlen találkozásokra csak akkor kerül sor életünkben, amikor készen állunk rájuk.

Ne rágódj azon, hogy felborult a megszokott rend körülötted, feje tetejére állt az egész életed. Honnét tudod, hogy nem lesz-e jobb az élet fejjel lefelé?

Egy házasságban fontosabb dolgok is vannak, mint a szerelem vagy a szenvedély: a kölcsönös megbecsülés, tolerancia, szeretet, megértés, tisztelet, türelem... És természetesen a minden házasságban nélkülözhetetlen megbocsátás!

A hit a szerelemhez hasonló: nem kér bizonyítékot, nem vár logikus magyarázatra. Vagy van, vagy nincs.

A győzelemhez hozzászokott ember azt hiszi, hogy örökké sikeres és gazdag lesz. És minden vesztes azt hiszi, hogy élete végéig nyomorogni fog. Pedig mindkettő téved. A szél iránya könnyen megváltozik ezen a mulandó világon. Semmi sem örök: sem a bánat, sem az öröm, sem a győzelem, sem a vereség.

Előfordulhat, hogy az ember egy fedél alatt él valakivel, egy ágyban alszik vele, ám mégis szenved a hiányától.

Az emberek nem egy nap alatt válnak hívővé. Sokan azt hiszik magukról, hogy hívők, aztán valami váratlan dolog hatására elbizonytalanodnak, meginognak. Aztán ismét erőt gyûjtenek, megerősödik a hitük, majd ismét belegurulnak a kételkedés gödrébe. Ez így zajlik egy ideig. Egy bizonyos szint eléréséig hol ide, hol oda vetődünk. Hol hívők, hol istentelenek, hol pedig kétkedők, hol szent életûek, hol pokolravalók vagyunk. Csak így vagyunk képesek fejlődni. Minden lépéssel közelebb jutunk Istenhez. Kétkedés nélkül nincs igazi hit.