Ugrás a tartalomra
Nem szokatlan, hogy az idő egyes helyeken megbotlik, lelassul vagy felgyorsul, esetleg egy-egy pillanatra kihagy, a szél és a nap nem mozdul, miközben mi éljük az életünket, nem tudva arról, hogy kiesünk az idősodorból.
Kapcsolódó idézetek
-
Az idő néha észrevétlenül halad, áramlik, szalad, és semmi sem függ attól, hogy egy óra múlt-e el, vagy kettő, vagy három, máskor pedig néhány rövidke másodperc, az időnek egy parányi töredéke olyan fordulatot hoz, aminek következményei hosszú éveken át éreztetik hatásukat.
Ladislav Fuks
-
Az emberek szeretnek magukra az időben mozgó pontokként tekinteni, de szerintem épp az ellenkezője igaz. Mozdulatlanok vagyunk, és az idő halad keresztül rajtunk, átfúj, mint a hideg szél, ellopja a melegségünket, és elhagy minket kirepedezve és megfagyva.
-
Szeszélyes egy dolog az idő. Úgy tûnik, mintha állandó, egyenletes tempóban haladna, pedig valójában kanyarog, ugrál a víz alatti kövek között, megpihen a csendes mélyedésekben, megposhad a pocsolyákban és a hegyekből vad vízesésekbe veti le magát. Néha pedig mintha nem engedelmeskedne a természet törvényeinek, és hátrafelé haladna, a kezdetet keresve.
Sigrídur Hagalín Björnsdóttir
-
Az idő halad, s tán észre sem vesszük, de ha állandóan a múltba révedünk, az életünk megtorpan. Egyedül a ma és a holnap számít. Mindaz, ami még előttünk áll.
Stéphane Garnier
-
Azt mondják, hogy ha az ember megöregszik, mint én, lelassul a teste. Én ezt nem hiszem. Szerintem ez tévedés. Van egy elméletem, hogy nem mi lassulunk le, hanem az élet lassul le számunkra. Érti? Minden úgy elbágyad, és annyival több dolgot lehet észrevenni, ha a dolgok lassan mozognak. Mi mindent lát az ember! Micsoda különleges dolgok történnek az ember körül, amiket azelőtt nem is sejtett. Igazán élvezetes kaland, nagyon élvezetes!
Gerald Durrell
-
Az idő is úgy fut, észrevétlenül, és mégis előttünk, az életünk előtt, percek, napok, évek - sohase tudhatjuk, mikor áll be a pillanat, amit úgy nevezünk: késő.
Szilvási Lajos
-
Amikor egy jelentős esemény kibillent bennünket addigi életünkből, az idő egyszerre egyetlen ponttá zsugorodik össze, amit az istenért sem akarunk elengedni, ugyanakkor a pillanat, amelyet, tegyük fel, harmincnégy, most már harmincöt, harminchat másodperccel ezelőtt éltünk át, végtelenül távolinak látszik. Már-már úgy tûnik, mintha nem is lenne semmi közünk hozzá.
-
Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az.
Jón Kalman Stefánsson
-
Különös, hogy a csend mennyire el tudja torzítani az időt, a percek ilyenkor nem olyanok, mint máskor, nem akarnak eltelni, olyanok, mint a mozdulatlan égbolt.
Jón Kalman Stefánsson
-
Az időt ugyanúgy szoktuk mérni, ahogy megmérjük a távolságot. (...) De ez téves. Az idő nem mozog, és nem is áll. Az idő változik.
Paulo Coelho