Ugrás a tartalomra
Nemcsak a kézzel csinált aranyborjúk lehetnek bálványok, hanem lehet például egy gyülekezet is, egy templom is, akár egy lelkipásztor is, ekként a szolgálata is, a makacs ragaszkodás értéket nem hordozó hagyományokhoz, megkövült dogmákhoz, elgondolásokhoz.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy vallásos közösségben való részvételre lehetőségként tekintünk, csak olyan közösséget választunk, ami megadja nekünk azt, amit a vallástól elvárunk. Néhányan érzelmi beteljesedést kereshetnek. Néhányan pedig társadalmi kapcsolatokat kereshetnek. Néhányan pedig életük speciális problémáira találhatnak erkölcsi irányítást és segítséget. Így válnak a vallásos intézmények a kényelem, a nyugalom, a szellemiség és az erkölcsi gondolkodás piacává.
Barry Schwartz
-
Egy plébánia attól még mintaszerûen végezheti a dolgát, hogy egy haranggal kevesebb van a temploma tornyában. Nem az a fontos, mekkora lármát tud csapni. Istennek olyan jó füle van, hogy azt is meghallja, ha egy mogyorónyi harangocskával harangoznak neki.
Giovannino Guareschi
-
A vallásosság számomra sem templomokhoz, sem hangzatos szavakhoz nem köthető, hanem egy olyan mély és benső viszony önmagunkkal és a bennünket körülvevő világgal, melyet nagyon nehéz megtalálni és még nehezebb fenntartani.
-
Ha találkozol angyalokkal - sokan élnek közöttünk emberként -, onnan lehet felismerni őket, hogy fokozott felelősségtudattal élnek. Bármilyen hivatásuk lehet. Lehet anya, apa, asztalos, szobafestő, költő, muzsikus, vízvezeték-szerelő, mérnök, orvos, bőrdíszmûves, vállalkozó, hajléktalan, sőt elvileg még politikus is (nincs átkozott szakma, csak méltatlan hozzáállás!) - szóval egy angyal onnan ismerhető meg, hogy felelősséget érez minden tettért.
Müller Péter
-
Minden alkalommal, amikor pénzt költesz, döntést hozol, mi a fontosabb: a megtakarítás növelése és a pénzügyi szabadság mihamarabbi elérése, vagy az adott termék vagy szolgáltatás, amit azért az összegért vásárolsz. Természetesen vigyázni kell az egyensúlyra, ne legyen bálvány se a hedonizmus, se a pénzügyi függetlenség eszméje. Egyik oltáron se áldozd fel az életedet, mert ezek az istenek meg fognak csalni, ha bálványként kezeled őket.
Csernok Miklós
-
A vallás legalább annyira tradíció, mint hit kérdése, sőt talán inkább az.
-
A vallásosságot nem a templomba járás vagy a Biblia olvasása szüli, hanem az ember saját, legbelsőbb érzelmi élményei, a különösen heves fájdalom vagy épp a kitörő öröm.
Jeffrey Eugenides
-
A vallás mint magánmeggyőződés! Mint bûvös talizmán, mely tovább száll az apáról a fiúra, mint drága ereklye, melynek becsét csak hordozója ismeri. A sárkányölő lovagból szerény vándor lett, aki alázatosan kopogtat befogadtatásért a kunyhók ablakán, a harcias párducból kezes bárány és gyakran - fejős tehén.
-
A vallás foglalkozik a történelemmel, a költészettel, az irodalommal, az etikával, az erkölccsel, beleértve azt is, hogy könyörületesen bánjunk a legszerencsétlenebbekkel. Mindezek olyan dolgok, amiket teljes szívemből támogatok. A vallás akkor kerül bajba, amikor úgy tesz, mintha értene valamit a tudományhoz.
Carl Sagan
-
Az egyén képes úgy dönteni, hogy nem követi a közösség szokásait, megtagadja a kultúráját, és kialakítja a maga külön bejáratú világát. De ez az ember vagy nagyon magányos lesz, vagy prófétává válik. Esetleg a falu bolondjává. Egyik sem könnyû szakma.