Ugrás a tartalomra
Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszálgyökerecskéje, mely élettel látja el. Õsszel lehull a levél, igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszálgyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökereket. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a gyökérre.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindig úgy véltem, az ember olyan, akárcsak a fû tavasszal: erős, egészséges, zöld, és ha eléri a középkort, akkor megfakul. Úgy, mintha ősz lenne, akárcsak a fûszál, amikor bevégzi. Eltûnik, és soha nem tér vissza. Pont úgy, akár egy fûszál. Igen, aki meghal, annak bizony vége. Legalábbis így gondolom, mióta felnőttem.
-
A növénynek gyökere is van, nemcsak virága (...). És ha a földben lévő gyökerek elpusztulnak, akkor vége a szép nagy virágoknak is.
Agatha Christie
-
Az életnek megvannak a maga évszakai, és mindig eljön az elengedés évszaka. De van valami szép is ebben az időszakban, az elengedésben. A levelek mindig szépen, kecsesen hullanak alá a fáról.
Benjamin Alire Sáenz
-
Persze hogy fáj, amikor lehullanak a levelek.
Máskülönben az ősz miért harcolna?
Küzdés nélkül a hajdani vágyakozás
a szeretett ágakban miért lohadna?
Csak ezt ismerem, tavaszt és nyarat,
minden idegenné vált, ami következik.
Persze hogy fáj, amikor lehullanak a levelek,
fáj annak, ami elfonnyad,
és annak, amié elveszik.
Linn Skaber
-
Lehullott falevél vagyok, aki azt hitte, hogy örökké él, és aztán úgy halt meg, hogy maga sem tudta, miért. Falevél vagyok, aki szerette a napot és a holdat, sokáig nézte az elhaladó buszokat és a zajos villamosokat, és soha senki nem szólt neki, hogy tél is létezik a világon. Ezek a levelek éltek és virultak, amíg lehetett, aztán egy napon megsárgultak, és a fa megvált tőlük. Nem úgy búcsúzott el tőlük, hogy viszontlátásra, hanem úgy, hogy Isten veletek, mert tisztában volt vele, hogy soha többé nem térnek vissza.
Paulo Coelho
-
De jó is lenne, ha belelátnánk a földbe, hogy szemügyre vehessük mindazt, amit a felszín alatt rejtőzik - mint ahogy a mennyboltra tekintve ellátunk a távoli csillagokig! Egy faóriásra pillantva tekintetem végigfut barázdált törzsén, ágai és levelei sokaságán. Ez azonban a fának csak az egyik, a látható része, a föld alatt él a mélység felé nyújtózkodva testének másik fele - a gyökerei. Milliméterről milliméterre hatolnak lefelé évről évre, talajszemcséket tolva félre, sziklákat ölelve körül, olykor egymásba fonódva, hogy vizet és ásványi sókat vegyenek föl a talajból, és továbbítsák ezeket a test föld feletti részének, amelyet szilárdan rögzítenek is.
Jane Goodall
-
Az őszi lombhullást így is el lehet mondani, hogy a fában lévő nedvek keringése lassan megáll, az nem szállítja tovább a klorofillt, amitől zöldek a levelek, azért elsárgulnak, majd pedig egy vékony, picike hártyaréteg képződik a fa ága és a levél kocsánya között, ami azt eredményezi, hogy a levél leesik a fáról. Ugyanezt a költő nyelvén Arany János így mondja el: "Õszbe csavarodott a természet feje, vérré vált a harmat, hull a fák levele." - És igaza van neki is.
-
A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?
Wass Albert
-
Amikor egy falevél lehull a fáról, vajon úgy érzi-e, hogy legyőzte a hideg? A fa azt mondja a levélnek: "Ez az élet körforgása. Talán azt hiszed, hogy meghalsz, de valójában bennem élsz tovább. Neked köszönhetem, hogy élek, hiszen általad lélegeztem. Azt is neked köszönhetem, hogy szerettek, mert árnyékot tudtam adni a fáradt vándornak. A te nedved az én nedvem: mi egyek vagyunk."
Paulo Coelho
-
A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött.
Réczey Kata