Ugrás a tartalomra
Nincs azzal semmi baj, ha az ember szegény, amíg csak a saját igényeiről van szó. Semmi nincs, amiről ne lehetne lemondani a kenyéren és vízen kívül. Lehet ugyan ábrándozni holmi skótmintás sportszatyorról, amiben az ember a szerelését hordhatná az edzésre, vagy olyan magas nyakú pulóverről, amilyet a híres író hord mélytengeri pecázás közben, de hát ezek mind helyettesíthető dolgok. Egyedül az nem pótolható, hogy másnak sem tudsz adni semmit.
Kapcsolódó idézetek
-
Szegénynek lenni nem olyan rossz, legalábbis egy darabig. Addig szerintem kötelező, amíg meg nem szereted. Nekem például sokszor eszembe jut, milyen volt, amikor nem volt még itthon tusfürdő, csak szappan, vagy amikor ananászt kaptam karácsonyra, és hogy az életem első 23 évében nemigen volt új ruhám, csak használt. Nem volt az szegénység, én nem éreztem annak, élvezetes volt, izgalmas, kreatív, sőt, szerintem gazdagság volt az valahol. Megtanultam szobát festeni, ruhát varrni alapszinten, tervezgetni, és mindent kihozni abból, ami van.
Szabó Eszter
-
Az embernek élni kell valamiből, pénzt kell keresnie, hogy kenyeret, sört és sajtot tudjon venni magának. Az ember csak ember, emberi vágyai és szükségletei vannak.
Alice Hoffman
-
A szegénység borzasztó. A szegénység azt jelenti, hogy nem tanulhatsz, nem tudod kiteljesíteni magad, az álmaidat, nem házasodhatsz azzal, akivel akarsz. Most nem az ennivalóról beszélünk, hanem az emberi lény bebörtönzéséről, mert a szegénység ez.
Roy Jacobsen
-
Minden más dolog csupán egyetlen kívánságunkat, egyetlen szükségletünket bírja kielégíteni: az eledel csak az éhesnek jó, a bor az egészségesnek, orvosság a betegnek, a bunda csak télen, a nő az ifjúnak való és így tovább. Mindez tehát csak relatíve jó. A pénz az egyetlen abszolút jó, mert nem csupán egyetlen konkrét szükségletet elégít ki, hanem általában a szükségletet.
Arthur Schopenhauer
-
Tudom, milyen szegénynek lenni. Nem olyan szörnyû tragédia. Persze csak, ha az ember fiatal, erős, és kész dolgozni. Sohasem volt annyi pénzem, hogy eljussak oda, ahova jutni akarok.
Agatha Christie
-
Van ám a szegénységnek sok előnye. Lelki: az az erő, szorgalom, akarat, ami nélkül nagyot nem mívelhetünk, ritkán van meg jólétben felnőtt gyermekben. Neki nincs miért küzdeni, mindent készen kap anélkül is. Testi: az egyszerû, szûkös táplálkozás hasznosabb a testnek, mint a gazdagok bő, kényes, válogatós étrendje.
Kodály Zoltán
-
A szegénység nem fukarság. Szegényebb vagyok, mint maga. Magának, ha meg is hal, a szemében és a szép testében ott van az élet egész gazdagsága. Tûz és vágy. Félelem, gyász, reménytelenség. Az óceán hullámzik a maga testében. (...) A vér az emberi melegség óceánja.
Mika Waltari
-
Mindegy, milyen szegény az ember, amíg van valakije, akit szerethet.
Lucy Maud Montgomery
-
Az ember mindent cserélhet. Arcot, lakást, családot, barátnőt, vallást, istent, de van egy dolog, amit nem cserélhet. Nem cserélhet szenvedélyt.
-
Inkább maradjak szegény, semhogy a vagyon kiforgasson valómból. Inkább maradj te is szegény, a ki jó szívvel ad egy darab kenyeret a nálánál is szegényebbnek, semhogy duskálván a földi javakban, szív nélkül, tüntetőleg, az egész világ szemeláttára dobj kalácsot az éhezőnek.
Benedek Elek